Életünk során számos döntést kell meghoznunk. Ezek közül az egyik legjelentősebb, legtöbb következménnyel járó elhatározás a pályaválasztás.

Ennek fontos eleme a megfelelő középfokú iskola, szakma körültekintő kiválasztása, ami megfontoltságot kíván úgy a diákok, mind szüleik részéről egyaránt. Minden diáknak át kell gondolnia, hogy mennyire elszánt az elméleti ismeretek elsajátítására, vagy számára inkább egy gyakorlatorientált képzés a megfelelőbb. További lényeges kérdés, hogy a fiatal tisztázni tudta-e már magában szakmai irányultságát. Napjainkban a jól képzett szakemberek iránt kiemelt kereslet van a munkaerőpiacon. Az országban és azon belül Zala megyében is egyre erőteljesebb igény jelentkezik arra, hogy felkészült fiatalok lépjenek be a munka világába. A változó munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodás jelentősége az elmúlt időszakban tehát még inkább megnőtt. A Zala Megyei Kormányhivatal pályaválasztási programjának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy milyen esélyt növelő hatása van a munkaerőpiacon a szakképzettség és a magasabb szakmai és iskolai végzettség megszerzésének – hangsúlyozta az általános iskolásoknak, szüleiknek és az iskolák pedagógusainak szóló, személyes jelenlét és online részvétel mellett megtartott pályaválasztási konferencia nyitóbeszédében dr. Sifter Rózsa főispán, november 11-én, pénteken. A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Képzési Központjában szervezett tanácskozáson dr. Sifter Rózsa bemutatta a 2021-ben új alapokra helyezett pályaválasztási programot, amelyet az érintett érdeklődők az erre a célra létrehozott pályaválasztási honlapon (palyavalasztas-zala.hu) ismerhetnek meg. A sikeres pályaválasztás ugyanis életre szóló döntés, ami nemcsak az egyén és a család életét, hanem az ország versenyképességét is meghatározó jelentőségű esemény – emelte ki a főispán.

Vigh László országgyűlési képviselő a szülők aggodalmait igyekezett oszlatni, amikor saját gyermekei pályaválasztásáról beszélt, jelezve, ha a családban mintákat kap a gyerek a munkához, maga is szívesen vesz példát a szüleiről, és a kezdeti nehézségek után célba ér. A tanácskozáson ezt követően pedagógiai, szakmai előadások hangzottak el a szakképzés nemzetközi és hazai tapasztalatairól, személyes karrier utakról, majd a motivációs célzattal kiírt rajzpályázat eredményhirdetésére is sor került.

A pályaválasztási konferenciára online jelentkezett be Budapestről dr. Borbély-Pecze Tibor Bors egyetemi docens, a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztályának elnöke, aki a pályaválasztás és a pályaorientáció eltérő fogalomrendszerére hívta fel a figyelmet, majd arról beszélt, hogy kis korban kell elkezdeni az ismeretek, a készségek és attitűdök fejlesztését. Így nemcsak a közismereti tantárgyak sora, hanem az önismeret, a pályaedukáció (foglalkozások megismertetése), a majdani hivatáshoz szükséges kompetenciák kialakítása, fejlesztése is a tanulás része lesz. Kanadai és ausztráliai tapasztalatokon keresztül mutatta be azt a modellt, amelynek a követését a hazai rendszerváltás utáni gazdasági átalakulás indokolta.

Vizlendvai László, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója a szakképzés magyarországi helyzetét vázolta, dr. Németh István, a Pannon Egyetem rektorhelyettese, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója a szakképzésből az egyetemre vezető útról szólt, Gerencsér László, a Tető Építők Egyesületének elnökségi tagja pedig szakmájában sikeres szakemberként szólt a hallgatósághoz.

A „Szakmák, mesterségek világa” címmel kiírt rajzpályázatra 20 iskolából 217 alkotás érkezett, a legjobbaknak járó díjakat dr. Sifter Rózsa főispán adta át a konferencia végén. A pályázaton az általános iskolák felső tagozatos diákjai vehettek részt, az őket érdeklő szakmák, foglalkozások bemutatásával. Az alkotások tetszőleges technikával készülhettek (montázs, kollázs, rajz: színes ceruza, tus, zsírkréta, tempera, vízfesték stb.), a beérkezett műveket zsűri értékelte.

(Zala Megyei Kormányhivatal, Zalai Hírlap)