Két ütemben, a tervek szerint jövő év végéig teljesen megújul, háromsávosra bővül és kétirányúvá válik a Kosztolányi utca, hangzott el a csütörtök délutáni ünnepélyes projektindítón, amellyel megkezdődött a város történetének eddigi legnagyobb értékű belterületi útfejlesztése. A tájékoztatón köszöntőt mondott dr. Sifter Rózsa, Zala megye főispánja is.

Az eredetileg kétirányú utca 1976-ban lett egyirányú, idézte fel beszédében Balaicz Zoltán polgármester, megjegyezve: a város akkori vezetői nem tudhatták, hogy két évtizeddel később, 1998-ban 16 ezer, 2022-ben pedig már 35 ezer gépjármű lesz a városban. Az autók számának növekedésével párhuzamosan a 2000-es évek elején már az akkori önkormányzat tervbe vette, hogy legyen újra kétirányú a Kosztolányi utca. Az ehhez szükséges forrás azonban ez idáig nem állt rendelkezésre.

– Nemcsak felújításról van szó, hanem kétirányúsításról is – szögezte a városvezető, megjegyezve: az északi irányba ezután is két sávon haladhat majd a forgalom, s épül egy új sáv, a déli irányú közlekedésnek.

A beruházás célja, hangsúlyozta a polgármester, a teljes felújításon túl a belváros, elsősorban a Kossuth Lajos és a környező utcák forgalomcsökkentése. S a fejlesztés könnyebb megközelíthetőséget biztosít majd a páterdombi városrész, a megyei kórház és a vasútállomás irányába is.

– A Kovács Károly tér és a Kosztolányi utca a Mária Magdolna-plébániatemplomtól a Hunyadi utcáig önkormányzati, a Hunyadi utcától a vasútállomásig pedig állami tulajdonban és kezelésben – folytatta Balaicz Zoltán, kiemelve: a beruházás első üteme az 1,3 kilométer hosszú önkormányzati szakaszt érinti.

Ennek megvalósítására az önkormányzat nyílt, európai uniós közbeszerzést írt ki, melyet két helyi, zalaegerszegi cég, a Hydrocomp Mélyépítő Kft. és az Inter-Tefu Kft. konzorciuma nyert el. Az első ütem közel bruttó 1,8 milliárd forintos ráfordítással valósul meg. Erre, tette hozzá a polgármester, saját forrása soha nem lett volna az önkormányzatnak

– A megvalósításra a Településfejlesztési Operatív Programban 449 millió forintot nyertünk el, további több mint 1,3 milliárd forintot pedig ráemeléssel a kormány biztosított az önkormányzat számára – közölte Balaicz Zoltán.

Az első ütem tervezett befejezési határideje 2023 augusztusa.

A beruházás magában foglalja az út-, járda-, parkoló-, autóbuszöböl-építési munkákat, az érintett csomópontok átépítését, a forgalomtechnikai fejlesztéseket, a csapadékvízelvezető-rendszer rekonstrukcióját, a közvilágítási hálózat bővítését, a közműkiváltásokat, az akadálymentesítést és a parkosítást is. A megvalósításhoz szükség volt magánterületek megvásárlására is.

A Hunyadi utca és vasútállomás közötti, állami tulajdonban lévő szakasz felújítása a következő ütemben valósul meg, teljes mértékben kormányzati támogatásból: a Modern Városok Program állami keretéből, tájékoztatott Balaicz Zoltán.

Vigh László országgyűlési képviselő beszédében leszögezte: óriási küzdelem volt a szükséges forrás megszerzése, ám ahhoz, hogy a város közlekedhető és biztonságosan üzemeltethető legyen, elengedhetetlen ez a beruházás. Zalaegerszegen ugyanis napi közel 50 ezer, és csak a Kosztolányi utcán napi 10 ezer jármű közlekedik, s a gépkocsik száma évről évre nő.

Dr. Sifter Rózsa főispán elmondta: a Zala Megyei Kormányhivatal telekalakítással és területátadással is segítette a beruházást, s örömét fejezte ki, hogy Zalaegerszeg a nehéz gazdasági körülmények ellenére sem áll meg a fejlődésben, „ami mindannyiunk érdeke, eredménye és vágya is”.

Bali Zoltán alpolgármester kiemelte: a második szakaszra vonatkozó tervek már elkészültek, a kivitelezői közbeszerzési eljárást hamarosan, a tervek szerint még idén elindítja az önkormányzat, a munka 2023 tavaszán kezdődhet, becsült időtartama 300 nap. Így reményeik szerint 2023 végére befejeződhet a teljes beruházás.

A projekt összetettségére tekintettel a kivitelezés ideje alatt a Kosztolányin és a környező utcákban több ütemben lesz forgalomkorlátozás, amihez a közlekedők türelmét és megértését kérik.

(Zalai Hírlap/ Zala Megyei Kormányhivatal, Fotó: Zala Megyei Kormányhivatal)