A zöld energia és fenntarthatóság jegyében kétnapos konferenciát és szakkiállítást tartottak 2021. szeptember 23-24 között Zalaegerszegen, melynek ezúttal a ZalaZone Járműipari tesztpálya adott otthont.

- Elköteleztük magunkat az életminőséget, a technológiaváltást, a versenyképességet, az együttműködési képességet és a jövőképet meghatározó klímavédelem mellett. Ebben városunk aktív szerepet fog vállalni, mert felelősek vagyunk a környezetünk megóvásáért - fogalmazott Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere a rendezvény megnyitóján.

- Az elektromos és önvezető autók jelentik a jövőt, ami azonban sok kihívás elé állítja a fejlesztőket és a használókat - erre Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos hívta fel a figyelmet. Kiemelte, a technológiai átállásban kiemelkedő szerep jut a 400 hektáros ZalaZone-nak, ami a járműipar Szilícium-völgyének tekinthető.

- Nagyon fontos mindent megtennünk annak érdekében, hogy tágabb életterünk még sokáig a mai fényében tündököljön. Talán soha nem volt ilyen fontos az emberiség számára, hogy megtanulja értékelni a környezetét, és vigyázzon az őt körülvevő világra - erről dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott beszélt, aki hozzátette, a kormányhivatal munkatársai elkötelezettek a jövőbe mutató, a klíma védelmét szolgáló beruházások megvalósítása iránt. - Szakmai feladataink közé tartozik a környezet- és természet védelméhez kapcsolódó ügyek intézése, az idei évtől azonban már a hulladékgazdálkodási feladatok ellátásához is hatósági jogkört kaptunk. Közös feladatunk Magyarország, a szűkebb környezetünk - Zala megye -, valamint az itt élő és felnövekvő következő generációk számára biztos, kiszámítható, élhető jövőt garantálni - zárta gondolatait a kormánymegbízott.

A kétnapos konferencia csütörtöki napján a köszöntőket követően szakmai előadásokat hallhattak a konferencia témája iránt érdeklődő jelenlévők.

Az elmúlt években megvalósult energetikai korszerűsítésekről, az elért eredményekről, valamint a jövőbeli tervekről „Zalaegerszeg a jövő városa” című előadásában Bali Zoltán alpolgármester számolt be; Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a nettó szén-dioxid-kibocsátás mérséklésének szándékáról, illetve ezzel párhuzamosan a villamos energia előállításának CO2 mentességéről, mint jövőbeli tervekről tájékoztatott; dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke pedig Zala megye innováció terén nyújtott kimagasló eredményeit méltatta, majd hozzátette - megyénk az elmúlt két évben csak az NKFI Alapból 5,2 milliárd forint támogatást kapott.

A délutáni előadásblokk Joó István a Budapesti Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó 2021, valamint az ehhez kapcsolódó rendezvények lebonyolításáért felelős kormánybiztos megnyitó beszédével kezdődött, majd ezt követően elismert cégvezetők prezentálása során merülhettek el mélyebben a klímavédelem témakörében a rendezvényen résztvevők.

- A város klímavédelmi elképzeléseinek megfelelően jövőre 11 elektromos busz áll szolgálatba - erről is szólt Balaicz Zoltán polgármester, amikor pénteken megnyitotta a konferencia második napját. Beszédében kitért arra, hogy a megújuló energia és az energiahatékonyság területén tervezett beruházásokat támogató európai uniós program, az ELENA révén 10 milliárd forinthoz jut a város. Ebből újabb napelempark létesül, folytatódik a középületek energiahatékonysági felújítása. A környezettudatos nevelés jegyében pedig zöldóvoda-, ökoiskola-, zöldcampus programok indultak a városban.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a járműipari tesztpályával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2017-ben kezdődött beruházás mágnesként vonzza a környékre a többi befektetőt. Ezt jelzi az épülő harcjárműgyár, a közelben létesülő konténerterminál is.

A kormányzat által támogatott “zöldítésről” dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter tartott előadást. Szavaiból kitűnt, az ipar minden területén személet- és technológiai váltásra van szükség, enélkül lemaradunk a globális versenyben. Az egyes területeken végiglépkedve az ország emissziójának 20 százalékáért felelős közlekedéssel kapcsolatban a zöldbuszokat, a bio- és szintetikus üzemanyagokat, valamint a hidrogénalapú technológiák bevezetését említette meg. Mivel a közlekedés zöldítésének leghatékonyabb módja, ezért fejlesztik a vasúti infrastruktúrát is. Az ország Közép-Kelet-Európa logisztikai elosztója lehet, a V4 fővárosokban nagysebességű vasútvonalak vezetnek majd. A közlekedés mellett az ipar környezettudatos átalakításában is fontos szerep jut a karbonmentes technológiával előállított hidrogénnek, alkalmazásával csökkenthető a földgáz felhasználása is, említett példát a miniszter.

A hazai agrárium előtt álló feladatokról dr. Nagy István, a tárca vezetője szólt. Mint mondta, kiemelkedő jelentőséggel bír a környezet terhelésének csökkentésében és a biológiai sokféleség megőrzésében az ökológiai gazdálkodás. Ennek támogatására a kormány 40 milliárd forintos pályázati keretet hozott létre. Uniós szinten pedig a Közös Agrárpolitika költségvetésének legalább 40 százalékát, ezen belül a vidékfejlesztési támogatások legalább 30 százalékát kell környezet- és klímavédelmi célokra fordítani, emelte ki a miniszter.

A konferencia második napján további számos érdekes előadást hallhattak az érdeklődök.

(Zalai Hírlap, Zala Megyei Kormányhivatal, Fotó: Zalai Hírlap, Zala Megyei Kormányhivatal)