Átadták a BHS Trans Kft. új logisztikai központját 2021. november 11-én, csütörtökön, amely mintegy másfél milliárd forintból épült fel.

A logisztikai cég kilenc telephellyel rendelkezik Magyarországon, emellett jelen van például Romániában is. A keszthelyi építkezés az év elején indult, kormányzati támogatással.

Nagy Bálint polgármester beszédében elmondta: nagy öröm ez a beruházás, amely országos szempontból is jelentős, a városban és térségében pedig kiemelt beruházásnak számít. A mintegy ötezer négyzetméteres bázis a jövőben 50 embernek ad majd munkát.

Azért is jelentős ez a fejlesztés, mert amikor Keszthellyel kapcsolatban terveznek a cégek és beruházók, akkor elsődlegesen a turizmussal kapcsolatos ágazatokban gondolkodnak – fogalmazott a polgármester. Ez rendjén is van így a város adottságai, történelme, kulturális értékei miatt, ám rendkívül fontos, hogy több lábon álljunk és legyen szerepünk a gazdaság más ágazataiban is – tette hozzá.

A polgármester szerint a pandémiás időszak megmutatta, mennyire fontos ez. Kiemelte: Keszthely a turizmus mellett például a logisztikában szeretne kitűnni, amelynek már az oktatási háttere is adott. Ez pedig vonzó lehet az itt beruházó cégek számára, hiszen helyben rendelkezésre áll majd a megfelelően képzett munkaerő – mondta.

Fülep József, a BHS Trans Kft. kereskedelmi igazgatója az avatáson elmondta, a cég keszthelyi logisztikai központjának felépítése része annak a mintegy nyolcmilliárd forintos beruházásnak, amelyet a kormány támogatásával négy hazai helyszínen indítottak. Cégünk 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat – folytatta az igazgató –, s hazai munkavállalókkal és szakmai tudással vesszük fel a versenyt a mai, már multisodott, nemzetközi nagyvállalatokkal tarkított logisztikai szegmensben. Tíz év alatt a BHS Trans Kft. családi méretű vállalkozásból nagyvállalattá fejlődött, és a hazai logisztikai piac meghatározó szereplőjévé vált. Majdnem ezer gépjárművel, több mint nyolcszáz munkatárssal, kilenc telephellyel, valamint 100 ezer négyzetméter fedett raktárkapacitással rendelkezik jelenleg, épít „dolgozói felkészültségére, elkötelezettségére és tenni akarására”, s kiemelten kezeli, hogy az adott régió gazdasági fejlődéséhez hozzájáruljon – mondta az igazgató.

Az eseményen Manninger Jenő országgyűlési képviselő, dr. Sifter Rózsa, Zala megye kormánymegbízottja, Nagy Bálint polgármester és Herbszt Gábor a cég ügyvezetője szalagátvágással adta át az új logisztikai központot.

Az avatóünnepség végén Nagy Bálint polgármester leplezte le a BHS nevét viselő utcanévtáblát, innentől ugyanis így hívják az új logisztikai központhoz vezető közterületet.

(Zala Megyei Kormányhivatal, Zalai Hírlap, Fotó: Nagy Bálint Keszthely Város polgármestere)