Gazdasági fórumot szervezett 2023. május 24-én a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, melyen a hagyományokhoz híven elismeréseket nyújtottak át, valamint köszöntötték a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen döntős helyezést elért diákokat.

A rendezvényen bemutatták a kamara és a Zala Hírlap közös, Zala Vármegye Gazdaságáért című kiadványát. A fórumon köszöntőt mondott Kovács Dezső kamarai elnök, dr. Sifter Rózsa főispán, Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester. A díjak átadása előtt Z. Karvalics László információstársadalom-kutató, az MTA doktora tartott előadást.

Dr. Sifter Rózsa beszédében a Zala Vármegyei Kormányhivatal és a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hosszú ideje példaértékű együttműködését emelte ki, melyet a közös cél érdekében működtetnek: segíteni, információval ellátni az érintetteket, annak érdekében, hogy tevékenységüket minél hatékonyabban tudják végezni nem csak saját maguk, de a vármegye gyarapodására.

A kamara évente Zala Vármegye Gazdaságáért Kamarai Díjat adományoz annak a vállalkozásnak, amely a vármegye gazdaságának egészét szolgáló, kiemelkedő teljesítményt nyújtott vagy többéves egyenletes, kimagasló teljesítménye alapján hozzájárult a vármegye gazdasági fejlődéséhez. Idén a nagykanizsai Villtek Zrt., a zalaszentgróti „Agrofor Zala” Kft. és a zalaegerszegi Kerkai Kft. kapta az elismerést. A Zala Vármegye Szakképzéséért Díjat pedig szintén évente kapja meg az a vállalkozás, amely képzőhelyén kiemelkedően biztosítja a gyakorlati képzés jogszabályi feltételeit, maximálisan megfelel az adott szakmában előírt szakmai követelményeknek és a tanulókat magas színvonalon, eredményes gyakorlati oktatásban részesíti több éven keresztül. Idén ezt a díjat a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. kapta.

Több évtizedes szakmai munkássága alkalmából Életmű díjat adományozott a kamara Becs Ernő József kőmegmunkálásban jártas teskándi vállalkozónak, Király László gépjármű karosszéria javítással foglalkozó keszthelyi vállalkozónak és Kobra József fűrészáru gyártással foglalkozó lenti vállalkozónak.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 16. alkalommal, 2023. április 24-26. között szervezte meg Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont pavilonjaiban a Szakma Sztár Fesztivál kereteiben az országos szakmai versenyek döntőit. A Szakma Sztár Fesztivál kiemelt célja a szakképzés, ezen belül a szakképesítések népszerűsítése, bemutatása mellett, hogy támogassa a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, utat mutasson a felnövekvő generáció számára, valamint elősegítse a szakképzésben kiemelkedő tehetségek jövőbeni gondozását. Zala vármegyét az idei éven 8 fiatal szakember képviselte a versenyeken.

A Zalai Hírlap olvasóinak ajánlásai és szavazatai alapján talált gazdára a Zala Vármegyei Fogyasztókért cím is, amely a jogkövető, tisztességes piaci magatartást, a fogyasztóbarát, udvarias ügyintézést és a jó minőségű termékek, szolgáltatások biztosítását hivatott elismerni. Idén a két legtöbb szavazatot kapott vállalkozás a Nyakas és Társai Tours Bt., valamint a Hotel Európa Fit lett, képviselőik Kovács Dezső kamarai elnöktől és Németh Balázstól értékesítési vezetőtől vehettek át elismeréseket.

(Zala Vármegyei Kormányhivatal, Zalai Hírlap)