Minden év április 28-a a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja, mely alkalomból 2022. április 28-án, szerdán rövid megemlékezést tartottak a megyeszékhely főterén.

A zalaegerszegi Dísz téren tartott megemlékezésen szimbolikusan 84 elárvult bakancsot helyeztek el, mellettük a munkavégzés közben elhunyt személyek életkora, s a balesetek körülményei olvashatók. A Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztálya ezzel a rögtönzött kiállítással hívja fel a figyelmet azokra a személyekre, akik munkavégzés közben hunytak el vagy súlyos, maradandó egészségkárosodást szenvedtek.

Róluk először a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete emlékezett meg 1984-ben, majd ezt a kezdeményezést egy év múlva a Kanadai Szakszervezeti Szövetség is felkarolta. Angliában 1992. óta emlékeznek meg a munkahelyi balesetben elhunytakról, és sérültekről, s az emléknap mottóját - „Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!” – is itt használták először. 1996 óta a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség is elismerte április 28-át, mint nemzetközi emléknapot, amelyet 2012-ben Magyarországon is hivatalos emléknappá nyilvánítottak - hangzott el a rendezvényen.

Héder Miklós, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója emlékeztetett, hogy a kormány kiemelt fontosságot tulajdonít az egészséges és biztonságos munkavégzés körülményeinek. Amellett, hogy a munkáltatóknak biztosítaniuk kell az egészséget nem veszélyeztető feltételeket, fontos, hogy ezen a napon méltó módon emlékezzünk a munkahelyi balesetben elhunyt vagy megrokkant munkavállalókra – emelte ki Héder Miklós. A főigazgató hangsúlyozta: az egészség, a munkaképesség elvesztése nem pótolható, annak elvesztése jelentős anyagi hátrányt okoz a munkavállalónak, családjának, s a munkáltatónak egyaránt, ezért össztársadalmi érdek, hogy a munkahelyi balesetek, halálesetek száma csökkenjen.

Magyarországon 2021-ben 84 halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt, Zala megyében egy mezőgazdasági területen dolgozó állatgondozó szenvedett tragikus balesetet. Tavaly országosan összesen 21591, Zalában 471 munkahelyi balesetet jelentettek – ismertette Héder Miklós, hozzátéve: ez a szám azért is szembeötlően magas, mert a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek országosan ennél egy jelentősen alacsonyabb számot mutatnak.

Dávidné Gergál Rozália, a Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály vezetője kiemelte, hogy az építőipar a legveszélyesebb terület, s itt találkoznak a legtöbb munkavédelmi szabálytalansággal is. Emellett a mezőgazdaság, a szállítmányozás, a feldolgozó- és gépipar területéről érkeznek szomorú statisztikák.

A megyei szervezetek képviseletében a megemlékezésen részt vett Csóka Antal tűzoltó ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese, Prok József rendőr ezredes, megbízott megyei rendőrfőkapitány-helyettes és Molnár Katalin, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ gazdasági vezetője is.

Az esemény végén a résztvevők csendes főhajtással emlékeztek a munkahelyi baleset következtében elhunyt és megsérült munkavállalókra.

(Zalai Hírlap, Zala Megyei Kormányhivatal)