A kormány kiemelt feladatának tekinti a bűncselekmények és szabálysértések áldozatainak védelmét és segítését, hiszen egy társadalom akkor működik jól, ha támogató kezet nyújt a rászorulóknak és segíti őket az elszenvedett bűncselekménnyel kapcsolatban felmerült érzelmi, lelki, anyagi és egyéb jellegű problémák megoldásában. A mai napon sor került a Veszprémi Áldozatsegítő Központ átadására, amelyet dr. Varga Judit miniszter asszony ünnepélyes keretek között nyitott meg.

Az eseményen részt vett Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője is, aki örömét fejezte ki, hogy Veszprém megye lehet a következő állomása az áldozatsegítő központok országos hálózattá történő bővítésének. Úgy véli, hogy a központ létrejötte lehetőséget teremt arra, hogy a kormányhivatal az új szervezettel kiegészülve helyi szinten, könnyen hozzáférhető módon biztosítson segítséget az áldozatoknak, ezáltal hozzájárulva ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban a számukra legmegfelelőbb támogatásban részesüljenek.


A kormánymegbízott mindig kiemelt prioritásként kezelte, hogy a Kormányhivatal és a megyében működő szervezetek között jó kapcsolatot ápoljanak, így e tekintetben is fontos mérföldkőnek tartja az Áldozatsegítő Központ létrejöttét, mert a közös munka a hatékony csapatjátékot és együttműködést szolgálja a szervezetek között.
Hangsúlyozta, hogy az áldozatok számára közösen összefogva kell megtalálnunk a lehető legjobb megoldást. Az Áldozatsegítő Központ végzi a bajba jutottak lelki gondozását, érzelmi segítségnyújtást biztosít, valamint támogatást ad az érdekérvényesítésben. Teljeskörű tájékoztatást nyújt az áldozattá vált személyek jogairól, kötelezettségeiről és jogi tanácsot szolgáltat.

A kormányhivatal a központ jelzése alapján a rászoruló részére azonnali pénzügyi segélyt állapíthat meg, illetőleg támogatást nyújt a jogi szolgáltatások igénybevételéhez. Meggyőződése, hogy a kormányhivatal Igazságügyi Osztályán áldozatsegítő feladatokat ellátó dolgozók és a Központ munkatársai egyaránt kiváló kompetenciákkal, empátiával és szakértelemmel rendelkeznek, amelyek alkalmassá teszik őket arra, hogy magas színvonalon végezzék munkájukat.


Ha úgy érzi, áldozattá vált, kérjen bizalommal segítséget az Áldozatsegítő Központban, vagy az éjjel-nappal ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalon, a 06 80 225 225-ös telefonszámon, illetve a vansegitseg.hu weboldalon.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)