Az Egységes Kérelem néven ismert agrártámogatás idei kifizetései meghaladták Veszprém megyében a 17,8 milliárd forintot.

A tavaly igényelt támogatásokat javarészt területalapú alaptámogatás és zöldítési jogcímen fizették ki. Veszprém megyében előbbi jogcímen 7,5 milliárd, utóbbin mintegy 4,3 milliárd, összesen 11,8 milliárd felhasználható forráshoz jutott csaknem 4 ezer gazda. A további jogcímekkel együtt az összes támogatás meghaladja a 17,8 milliárd forintot Veszprém megyében.


A kérelembenyújtó felület idén április 6-án nyílt meg és már közeledik egy fontos határidő, ugyanis az igényeket május 16-ig lehet szankciómentesen benyújtani. Aki ezt követően, tehát május 17. és június 9. között nyújtja be kérelmét a Magyar Államkincstárhoz, annak már munkanaponként 1%-kal csökken az elfogadott támogatási összege. 2022. június 10-től sem a már beadott kérelmek módosítására, sem új kérelem benyújtására nem lesz lehetőség.

Az Egységes Kérelem benyújtása kizárólag elektronikus úton történik, ehhez Ügyfélkapu regisztráció szükséges. Ügyfélkaput bármelyik Veszprém megyei kormányablakban díjmentesen nyithatnak a gazdálkodók, kollégáink segítségnyújtása mellett.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)