A vörösiszap-katasztrófa tizedik évfordulójára emlékeztek a Veszprém megyei Devecserben és Kolontáron. A települések emlékműinél a Veszprém Megyei Kormányhivatal Devecseri Járási Hivatala emlékkoszorút helyezett el.

A tíz emberéletet követelő, felbecsülhetetlen ökológiai kárt okozó ajkai vörösiszap-katasztrófa 2010. október 4-én történt, amikor átszakadt a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában lévő 400×600 m-es zagytározó gátja. A kiömlő, több mint egymilliárd köbméternyi zagy elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. Az erősen lúgos, maró hatású ipari hulladék körülbelül 40 négyzetkilométeren terült szét, több százan megsérültek.

A tragédia évfordulóján Kovács Zoltán országgyűlési képviselő emlékeztetett: a magyar kormány elsőként sietett a térség megsegítésére, több mint 30 milliárd forintot fordított a térségre. A kármentő alap kétmilliárd forintja érkezett ide, később 400 milliós keretet nyitott a kormány a nem vagyoni tárgyak pótlására. Száztizenegy új lakóház épült fel állami támogatásból, a kormány az ingóságok pótlását is biztosította. Mint mondta: „Amikor reménytelennek tűnt minden a katasztrófát követően, azt szerettük volna, hogy olyan legyen a két település, Devecser és Kolontár, amilyen ma. Nyugodt és csendes, békés.”

A megemlékezésen elismerést adtak át azoknak, akik a katasztrófa után a helyreállítás végéig a várost segítették.

(Napló, Veszprém Megyei Kormányhivatal)