„A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” elnevezésű projekt nyitókonferenciáját tartotta ma a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében megvalósuló projekt fő célja, hogy hozzájáruljon a vállalkozások versenyképességének növeléséhez a munkahelyi képzések megvalósításához nyújtott támogatások által.

A változó piaci környezet megköveteli a vállalkozásoktól, hogy gyorsan reagáljanak az új piaci kihívásokra és aszerint szélesítsék portfóliójukat. Ehhez olyan megfelelő képzettséggel és kompetenciákkal rendelkező munkavállalókra van szükség, akik könnyedén képesek alkalmazkodni a változásokhoz. Az új munkahelyek teremtése mellett így a meglévő munkaerő fejlesztése is fontos célkitűzésként jelenik meg, amelyhez a dolgozók képzése és esetleges átképzése nagy segítséget jelenthet a vállalkozások számára.

Takács Szabolcs főispán beszédében hangsúlyozta, hogy a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal vezetőjeként kiemelten fontosnak tartja a vármegye gazdasági szereplőivel való együttműködést, hiszen ők azok, akik tevékenységükkel nagy mértékben hozzájárulnak Veszprém vármegye fejlődéséhez. A jól működő területi közigazgatás a gazdaság versenyképességét előmozdító tényező, ezért fontos, hogy a kormányhivatal segítő kezet nyújtson a lehetőségek maximális kiaknázása mellett a lehető leghatékonyabb működési eredmény eléréséhez.

A hatóságok és a vállalkozások közötti párbeszéd kulcsfontosságú a gazdasági fejlődés szempontjából és visszajelzéseik mérvadók a döntések előkészítési folyamatához. A kormányhivatal foglalkoztatási szakterületének egyik legfőbb törekvése, hogy pontos és naprakész információkkal rendelkezzenek a vármegye munkaerőpiaci kihívásairól és a munkáltatók elvárásairól. Ezek birtokában tud a kormányhivatal a lehető leggyorsabban és legeredményesebben reagálni a piac változásaira és célzott támogatást nyújtani – tette hozzá.

A projekt keretén belül a vállalkozások támogatást kaphatnak olyan képzésekre, amelyeknek eredményeként magasabb hozzáadott értéket tudnak a dolgozók a vállalat számára biztosítani. Ez a program segíti és érdekeltté is teszi a foglalkoztatókat abban, hogy a megfelelően képzett dolgozóikat megtartsák és versenyképes bért fizethessenek számukra.

Az eseményen részt vett Dr. Zöld-Nagy Viktória, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatás-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, aki a munkaerőpiaci aktualitásokról tartott tájékoztatást. Beszédében kiemelte a Veszprém vármegyei vállalkozások GINOP programokban nyújtott eddigi kimagasló teljesítményét és a jövőre nézve is hasonló eredményeket kívánt.

(Veszprém Vármegyei Kormányhivatal)