A Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya július elején megkezdte a helyszíni ellenőrzéseket a megyében, amely során a parlagfűvel fertőzött ingatlanok felderítését végzik.

A gyomnövény elleni védekezés fő célja a parlagfű virágzásának és magképzésének megakadályozása, mivel a nyári időszakban különösen sok kellemetlenséggel jár a pollen koncentrációjának növekedése az allergiás megbetegedésekben szenvedők számára. A gyom irtása és a földterületek parlagfű-mentesítése törvény által előírt kötelezettség, amely a lakosság védelmét szolgálja.

A kormányhivatal felhívásban tájékoztatta a földhasználókat, hogy az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását kötelesek megakadályozni és folyamatosan fenntartani ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig. Amennyiben az ellenőrzések során a védekezési kötelezettség nem megfelelő végrehajtását vagy elmaradását állapítják meg, úgy külterületen a Kormányhivatal munkatársai, belterületen pedig a helyi önkormányzatok jegyzői indítanak eljárást.


Ha a földhasználó nem tesz eleget védekezési kötelezettségének, a kormányhivatal közérdekű kényszerkaszálást rendel el, amelynek költsége, valamint az ezzel kapcsolatos hatósági feladatok díja minden esetben a mulasztót terhelik. Ezen túlmenően növényvédelmi bírságot is szabnak ki, amelynek összege 15 000 forinttól 5 000 000 forintig terjedhet.


A lakosságtól és a civil szervezetektől, valamint a Parlagfű Bejelentő Rendszeren keresztül nem érkezett bejelentés a kormányhivatal Földhivatali Főosztályához.


A parlagfű pollenhelyzetről a http://oki.antsz.hu/ oldalon lehet tájékozódni. Parlagfűvel fertőzött terület észlelése esetén pedig a https://pbr.nebih.gov.hu/ honlapon a Parlagfű Bejelentő Rendszeren keresztül jelezhetik az állampolgárok a mulasztást.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)