A járvány elleni védekezésben nyújtott teljesítményeket és tapasztalatokat értékelte Takács Szabolcs, kormánymegbízott, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke a munkacsoport időközi összegző értekezletén június 29-én.

Az értékelő ülésen részt vettek az Oltási Munkacsoport tagjai: Dányi Béla, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, dr. Töreki-Vörös Ibolya, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Pápai Enikő, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője és megyei tisztifőorvos, dr. Kalmár Zsolt-, megyei kollegiális háziorvosi vezető, Huszár Péter, a kormányhivatal Védelmi Bizottság Titkárságának vezetője, valamint az állandó meghívott tagok és az értekezletre meghívást kapott személyek, akik munkájukkal hozzájárultak a járvány helyzet eredményes kezeléséhez.


Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője értékelő beszédét köszönetnyilvánítással kezdte, amelyben kifejtette, hogy a kormányhivatal a járvány elleni védekezésben résztvevő szervezetekkel kiegészülve magas színvonalú munkát végzett, amelynek köszönhetően Európában kimagaslóan hatékony módon tudtuk a koronavírus okozta helyzetet kezelni a lakosság biztonsága, egészségügyi- és oltási ellátása és a pandémiás helyzet megfékezése érdekében. Köszönetét fejezte ki minden résztvevő dolgozónak a példás helytállásért és a kimagasló teljesítményért.


A kormánymegbízott elmondta, hogy a területi közigazgatásért felelős államtitkár, dr. György István vezetésével január 5-én megalakult az Országos Oltási Munkacsoport. Ennek mintájára pedig a megyei Oltási Munkacsoportok, amelyek élén a kormánymegbízottak az oltási tevékenységet irányították. Az oltási munkacsoport hetente többször ülésezett és folyamatosan monitorozta az egészségügyi, önkormányzati, szociális dolgozók oltási igényét és az oltásokhoz szükséges vakcinát biztosította.


Takács Szabolcs-, a közös munka összegzéseként arról számolt be, hogy kiváló együttműködés alakult ki a Megyei Oltási Munkacsoport tagjai között, a feladatok végrehajtása során a kormányhivatal hatékonyan támogatta a tagok munkáját, nélkülözhetetlen volt az egyszemélyi vezetés és az egységes végrehajtás, valamint az egységes jelentési és adatkezelési rendszer kialakítása nagyban segítette a hatékony munkavégzést. Biztos benne, hogy ha a későbbiekben újra szükség lesz hasonló jellegű együttműködésre, akkor ugyanilyen elánnal, odaadással, őszinte munkához való hozzáállással és konstruktív kommunikációval vesznek benne részt a tagok.


Dr. Vajda Viktória, a Veszprém Megyei Kormányhivatal főigazgatója azt emelte ki, hogy a kormányhivatal-, mint hivatal milyen szerepet vállalt a járványügyi tevékenységek végrehajtásában. Szállítási feladatokat látott el (fertőtlenítőszerek, védőeszközök, hőmérők, gyorstesztek, oltóanyagok), kirendelte az egészségügyi szakdolgozókat, szakorvosokat, rezidenseket, egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatókat, közreműködött a tesztelési feladatok ellátásában, a kontaktkutatásban, előírta a karantén kötelezettségeket, gazdaságvédelmi feladatokat végzett, valamint folyamatosan koordinálta és támogatta a Megyei Oltási Munkacsoport tevékenységét.


Dr. Pápai Enikő megyei tisztifőorvos, a Veszprém Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője a megye fertőzöttségi adatait és a Népegészségügyi Főosztály feladatait ismertette az oltási tevékenységben.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)