Immár második alkalommal nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a kormányhivatal főépületének is helyet adó Megyeháza, valamint a Veszprémi Járási Hivatal épületegyüttese (Rosos és Balassa-kúria). A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretén belül szeptember 18-án és 19-én az érdeklődők vezetett sétákon vehettek részt, ahol megismerkedhettek a két műemlékkel.

A két napra látogathatóvá vált helyszíneket a kormányhivatal szakavatott munkatársai mutatták be a látogatóknak ingyenesen.

A program kiemelt célja az volt, hogy ezen a hétvégén Magyarország rejtett kulturális kincsei reflektorfénybe kerüljenek és az érdeklődők olyan helyszínekre is bepillantást nyerjenek, amelyek nincsenek a nyilvánosság előtt.

A vezetett túrákon elősorban az épített örökség iránt érdeklődők, valamint az épületekhez valamilyen kötődéssel rendelkezők vettek részt. A visszajelzések alapján mindenki pozitív élményekkel gazdagodva tért haza és örültek a lehetőségnek.

Ezúton is köszönjük a látogatók részvételét és munkatársaink munkáját!

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)