Június 15-én ismét elindul a középiskolások, egyetemisták nyári szünidő alatti foglalkoztatását, és a fiatalok munkatapasztalat-szerzését elősegítő országos program. A Vas Vármegyei Kormányhivatalnak a program lebonyolítására 52,2 millió forint áll rendelkezésére, amely felhasználásával legalább 395 diák nyári foglalkoztatását kívánják elősegíteni.
A programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, és vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek. A támogatásokat önkormányzatok, és a mezőgazdaságban, turizmusban vagy vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le.
A sikeresen pályázók legfeljebb 2 hónap időtartamra, napi 6 órányi munkavégzéshez kapcsolódó munkabért kaphatnak. Havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 222 300 forint vehető figyelembe, míg a szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 174 000 forint.
Amennyiben önkormányzat alkalmazza a vakáció alatt a fiatalt, akkor bértámogatásként a munkabér összegének 100 %-át térítik meg, míg a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén elhelyezkedőknek a munkabér összegének 75 %-át.
Fontos, hogy a diákoknak előzetesen regisztrálniuk kell a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán, ahová vinni kell magával személyes okmányait, érvényes diákigazolványát vagy iskolalátogatási igazolását. Bár regisztrálni már június 15-től lehet, legkorábban július 1-én állhatnak munkába, és augusztus 31-ig dolgozhatnak állami támogatással.
A munkáltatóknak a tervezett foglalkoztatás kezdetét megelőzően a székhelyük, telephelyük vagy a munkavégzés helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán munkaerőigényt, illetve elektronikus úton egy kérelmet kell benyújtaniuk.
A nyári diákmunka programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatás Vas vármegyében is a járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál kérhető.
(Vas Vármegyei Kormányhivatal)