Az elmúlt héten a Magyar Honvédség oltóbuszai teljesítettek szolgálatot Szabolcs-Szatmár megyében.

A honvédség Egészségügyi Központjának szakemberei április 21-én kezdték meg a munkát Nábrádon majd Szamossályi, Tiszabecs, Rozsály, Jánkmajtis, Kölcse, Beregsurány, Tunyogmatolcs, Szatmárcseke, Tiszaszalka településeken oltottak. Az április 27-én zárult programban összesen 1800-an kapták meg az első körös oltásukat.

Román István kormánymegbízott köszönetét fejezte ki a honvédség szakembereinek és elmondta: a Magyar Honvédségre mindig számíthatnak a megyében élők. Segítettek a legnehezebb időkben a gátakon és segítenek most is a vírus elleni küzdelemben, a kistelepüléseken élők oltásában, a kórházakban, az idősotthonok, szociális otthonok, óvodák és iskolák fertőtlenítésében – tette hozzá.

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)