A Miniszterelnökség és a Veszprém Megyei Kormányhivatal konzorciuma szervezésében valósult meg az nagyszabású képzési program, amelynek keretében a Kormányablakokban dolgozó ügyintézők szerezhettek naprakész tudást szakmaterületükről.

Országosan több mint 1200 fő vett részt a képzéseken, amelynek célja az ügyfelek elégedettségének emelése, a munkatársak felkészültségének fejlesztése és munkájuk iránti elkötelezettségének erősítése volt.

A képzés során a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal dolgozói közül 54-en tettek sikeres vizsgát a kormányablak ügyintézők köréből. A képzés sikerességét tanúsító bizonyítványokat Román István kormánymegbízott adta át, aki kiemelte: Köszönet illeti a képzésben részt vevőket, hiszen a Kormányablakokban dolgozó munkatársak a vírushelyzet idején is helyt álltak és mindvégig biztosították ügyfeleink számára a zavartalan ügyintézést. Emellett a többletmunka mellett is vállalták, hogy a képzésben részt vesznek, ez pedig azt tanúsítja, hogy elkötelezettek hivatásuk iránt és mindent megtesznek annak érdekben, hogy munkájukat magas szakmai színvonalon végezzék ügyfeleink kiszolgálásának érdekében.

Azon munkatársaknak, akik munkahelyi elfoglaltságuk miatt személyesen nem tudtak jelen lenni a bizonyítvány átadó ünnepségen, a járási hivatalvezetők adják át bizonyítványukat egy-egy házi ünnepség keretében.

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)