Ezen a héten Somogy megyében is folynak az oltások, a kedden érkezett AstraZeneca vakcinával a kijelölt háziorvosi praxisok eddig terv szerint, sikeresen oltják a regisztrált 60 év alatti krónikus betegeket.

Az oltóanyagot szokásos betegellátási körülmények között is be lehet adni, hiszen 2-8 Celsius-fok között lehet tárolni, szállítani és kezelni, a gyártást követően legalább 6 hónapon keresztül.

Az oltás előkészítése jó ütemben haladt, praxisomban 10 fő regisztrált 60 év alatti személy immunizálása történt meg ma délután – tájékoztatott dr. Horváth Ágota háziorvos.

Ezzel párhuzamosan a megyei oltási munkacsoportok és a háziorvosok közösen szervezik a regisztrált legidősebbek kórházi oltópontos oltását. A hétvégén a balatonföldvári IRIS Ápolási Intézet lakói és dolgozói már második körös oltásukat kapják.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)