15. alkalommal rendezték meg a minőségi, magyar élelmiszert középpontba állító Coop Rallyt, amelynek kaposvári sajtótájékoztatóját csütörtökön tartották.

Kormányhivatalunk feladatvégzése számos ponton kapcsolódik az élelmiszerlánc szereplőihez és a szolgáltató közigazgatás bevezetésével egyre nagyobb hangsúlyt kap a vállalkozások ügyfélközpontú segítése, a velük való folyamatos együttműködés – emelte ki tájékoztatóján a Somogy Megyei Kormányhivatal képviseletében dr. Tóth Szabolcs, az Agrárügyi Főosztály vezetője.

Hagyományteremtő céllal 2006-ban rendezték meg az első Coop Rallyt, amely lehetőséget nyújt arra, hogy Magyarország legjelentősebb kereskedelmi, gyártó és feldolgozó cégeinek vezetői, a kormány gazdasággal és kereskedelemmel foglalkozó szakemberei, továbbá a helyi önkormányzatok vezetői találkozzanak és véleményt cseréljenek egymással.

A sajtótájékoztatón részt vett dr. Bognár Lajos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár és Gelencsér Attila országgyűlési képviselő is.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)