A Barcsi Járási Hivatal szakközépiskolás tanulókat fogadott kedden.

A Dráva Völgye Technikum és Gimnázium ügyvitel szakon tanuló diákjai azzal a céllal látogattak el a hivatalba, hogy tanulmányaikhoz kapcsolódó ismereteket szerezzenek. A fiataloknak Tanicsné dr. Laklia Cecília járási hivatalvezető adott tájékoztatást a közigazgatási alapokkal kapcsolatban, valamint bemutatta a kormányhivatali rendszer felépítését és működését.

A fiatalok az elméleti információk után megnézték a helyi kormányablakot, ahol bepillantást nyerhettek az ott zajló munkába. sőt ki is próbálhatták magukat például az igazolványkép készítésében.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)