Az iskolai, városi és egyéb szabadidős sportrendezvényekre alkalmas létesítmény megépítéséhez a kormány 2,15 milliárd forinttal járult hozzá. Az október 6-ai átadón eseményen köszöntőt mondott Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott is.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, a Ferences Gimnázium a térség meghatározó épülete, közösséget épít nemcsak az iskolán belül, de azon kívül is. Kiemelte, a kormány az egyházi beruházások támogatásával a Krisztust követő és hazájukat szerető fiatalok nevelését szeretné segíteni.

Berhidai Piusz ferences tartományfőnök a beruházás megvalósításáért köszönetet mondva úgy fogalmazott, a köszönetnyilvánítás soha nem csak lezárni tud valamit, hanem képes megalapozni a későbbi bizalmat, együttműködést és ilyen módon szolgálni az életet.

Az elkészült csarnok három szintje összesen 3174 négyzetméter, a 20x40 méteres nagytermi pálya mellett az épületben helyet kapott egy kisebb edzőterem is. A lelátókon 260-an férnek el, a csarnok teljes befogadóképessége 1200 fő. Az épületben öltözőket és egyéb kiszolgálóhelyiségeket is kialakítottak, a szomszédos telken egy több mint száz férőhelyes parkoló épült.

A beruházáshoz az iskola fenntartója, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány százmillió forint önrésszel járult hozzá.

Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy az 1948-as államosításkor „minden zsámolyt kirúgtak az egyházi oktatás lába alól”, és a rendszerváltás után is csak minimális támogatás jutott ezeknek az intézményeknek. Kiemelte, a kormány 2010 óta elkezdte ezeket zsámolyokat visszarakni a helyükre; most egy ilyen zsámoly került vissza Szentendrére is.

(MTI/Pest Megyei Kormányhivatal)