Meghirdették "A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerőfejlesztésén keresztül" GINOP Plusz 3.2.1-21 kódszámú kiemelt projekt keretében igényelhető támogatás második szakaszát.
Rendkívüli nyitvatartással biztosítják jövő szombaton és vasárnap a kormányablakok és okmányirodák a választáshoz kapcsolódó okmányok pótlásának ügyintézését.
A beruházással korszerű épületbe, egy helyre tudott költözni a hivatal - mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
A Pest Megyei Kormányhivatal három kiváló dolgozója kapott elismerést nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából.
Szintlépésnek nevezte az e-bejelentő idei elindulását a szolgáltató állam kiépítésében a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a projekt hétfői budapesti zárórendezvényén, amelyen elhangzott az is, hogy az adatváltozás-kezelési szolgáltatás kiterjesztésével évente akár mintegy 140 milliárd forintos adminisztratív tehercsökkenés is elérhető.
Tavaly a koronavírus-járvány ellenére is 11,5 millió ügyfél volt a kormányablakokban, közülük több mint 1,3 millióan Pest megyében intézték ügyeiket - mondta Domokos Péter, kormányablakokért felelős miniszteri biztos március 7-én a tököli kormányablak átadásán. Az ünnepségen beszédet mondott Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott is.