Négy nagyobb bentlakásos intézményt kerestek fel az oltócsapatok a koronavírus elleni vakcinával a hétvégén Nógrád megyében. A bátonyterenyei oltóhelyszínt vasárnap reggel Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára, Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Czibik Norbert András, a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója is felkereste.

Fülöp Attila kiemelte: jelenlegi tudásunk szerint a koronavírus-járvány megállításának a leghatékonyabb és legbiztonságosabb eszköze az, ha beoltatják magukat mind a bentlakók, mind a dolgozók. Az államtitkár ezért azt kérte az érintettektől, hogy kellő felelősséggel döntsenek az oltásról. Kiemelte: a vakcina beadatása biztonságot tud adni a mindennapok munkájában a dolgozóknak, a lakóknak pedig erősíti azon érzését is, hogy a velük való törődés már az oltáson keresztül is megjelenik. Miután a bentlakók közül sokan alapbetegségekkel rendelkeznek, minden esetben egyedi orvosi mérlegelés után adják csak be a vakcinát - tette hozzá az államtitkár.

Az oltást helyben a kormányhivatal szervezi és koordinálja, Nógrád megyében a balassagyarmati és a salgótarjáni kórházak szakdolgozói végzik a vakcinázást - közölte a helyszínen Szabó Sándor kormánymegbízott. A Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetője ismertette: a megyében egy-egy bátonyterenyei, balassagyarmati, mizserfai és salgótarjáni intézményben kezdődött meg a hétvégén az oltás a nagyobb szociális intézményekben.

A Nógrád Megyei Ezüstfenyő Idősek Otthona 210 férőhellyel és 93 alkalmazottal működik Bátonyterenye kisterenyei városrészében. Bereczné Kelemen Éva intézményvezető azt hangsúlyozta, hogy munkatársai és a bentlakók többsége is örömmel fogadta, hogy ilyen gyorsan lehetőségük nyílt az oltás beadatására. Hozzátette: minden elővigyázatosság ellenére tavaly októberben sajnos intézményükben is megjelent a koronavírus, ennek megismétlődésének esélyét pedig úgy lehet a leggyorsabban kizárni, ha minél több ellátott és dolgozó kapja meg a védőoltást.

(Fotók: MTI/Komka Péter)

(Nógrád Megyei Kormányhivatal)