Az elektronikus ingatlan-nyilvántartás rendszerének bevezetéséről, illetve használatáról tartottak képzést a minap a Nógrád Megyei Kormányhivatal munkatársainak a salgótarjáni Megyeházán. Az „E-ingatlan-nyilvántartás” című kiemelt projekt célja, hogy csökkenjen Magyarországon a földügyi eljárások átfutási ideje és költsége, ezáltal pedig – a közigazgatási adminisztratív terhek csökkentésén keresztül – tovább növekedjen a magyar gazdaság versenyképessége.

Minden komplex rendszer bevezetése tartogat kihívásokat, azonban a kellő időben elinduló felkészülés ezeket minimálisra csökkentheti – hangsúlyozta köszöntőjében a találkozó aktualitását és fontosságát a Nógrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója. Kalocsai Péter hangsúlyozta: a fejlesztés beleillik abba a számtalan területet érintő folyamatba, mely a közigazgatás versenyképességének növelésére, ezáltal a gazdaságot jobban támogató és jobb társadalmi közérzetet eredményező állami szolgáltatások kialakítására irányul.

Az új rendszert a Lechner Tudásközpont fejleszti, a részleteket a szervezet részéről Cseh Gergely mutatta be a kormányhivatal ingatlan-nyilvántartási szakterületen dolgozó munkatársainak. Szó volt többek között a jogszabályi változásokról és az automatikus ügyintézés hatásairól, míg a mintafolyamatokon keresztül az ügyintézés gyakorlati oldalát is megismerhették a kormányhivatal munkatársai.  A tervek szerint az E-ingatlan-nyilvántartás 2023 februárjában indul el.

A fejlesztésnek köszönhetően az állampolgárok olcsóbb, gyorsabb és pontosabb ingatlan-nyilvántartási eljárással találkoznak a jövőben. Az ügyfélorientált rendszer segíti majd a felhasználókat a kapcsolódó űrlapok kitöltésében, így várhatóan csökkeni fog a hiánypótlások száma is. A nyilvántartást összekapcsolják az állam más közhiteles elektronikus nyilvántartásaival is, ahonnan az adatok automatikusan frissülnek, így biztosított lesz az elektronikus információ-áramlás, illetve kapcsolattartás.

(Nógrád Megyei Kormányhivatal)