A VIII. Országos Állatorvos- Agrár Sportnap és Családi Hétvégét rendezték Tatán, az Olimpiai Központban. Az eseményen jelen volt Dr. Oravecz Márton NÉBIH elnök, Dr. Kancz Csaba főispán, Dr. Németh Tibor, az Állatorvostudományi Egyetem klinikai rektorhelyettese és Michl József, a település polgármestere.

A kicsit komor, barátságtalan időjárás sem akadályozta meg a résztvevőket, hiszen több száz sportolni vágyó jött el a vizek városába. Az ország több pontjáról érkeztek állatorvosok, szőlészek, borászok, agrár-, kertész- és erdőmérnökök, vadászok, hogy találkozzanak és barátságos megmérettetéseken bizonyítsák rátermettségüket.

Idén egy sportággal többet lehetett űzni, ezúttal először SUP-ra is lehetett állni, de ezen kívül asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban, streetballban és teniszben mérhették össze tudásukat az indulók.

A versenyek mellett az érdeklődök városnézésen is részt vehettek a nap folyamán.

(Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal)