A kiadvány elsősorban az autóipari és technológiai ágazatban termelő és fejlesztő vállalatok, vállalkozások számára kínál hasznos és friss információkat a munkaerőpiacot és ágazatot érintő helyzetről, hírekről.

 

A Kormányhivatal e-hírlevele az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében megvalósuló projekt támogatásával, annak online szolgáltatásaként indult 2020-ban.

 

Célja, hogy a projekt aktualitásai mellett elsősorban az ágazatban működő kis- és középvállalkozások fejlődését, előrelépését elősegítő információkra, lehetőségeire hívja fel a figyelmet, egyúttal közösségi háló kiépítésével erősítse az intézmények és vállalatok együttműködését.

(Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal)