Az egyre dinamikusabb technológiai fejlődés, a digitalizáció és a világgazdaság strukturális változása újabb és újabb kihívások elé állítja mind a vállalkozásokat, mind pedig a munkavállalókat.

Ahhoz, hogy a globális rendszerben az Európai Unió, és benne hazánk megőrizze versenyképességét, nem csupán infrastrukturális fejlesztésekre van szükség, hanem olyan befektetésekre is, amelyek középpontjában a legnehezebben pótolható, legsokoldalúbb munkaerőpiaci tényező, az ember áll. Ennek egyik lehetséges eszköze térségünkben A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül című GINOP PLUSZ-3.2.1-21-2021-0001 kódszámú projekt, melyet a Komárom-Esztergom Kormányhivatal, mint konzorciumi partner valósít meg megyénkben. A támogatási konstrukció a vállalkozásoknak továbbadott támogatáson keresztül ad lehetőséget munkahelyi képzések megvalósításához, melyek közvetlen célja, hogy a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő, a változásokhoz alkalmazkodni képes, friss szakmai ismeretekkel rendelkező munkaerőt biztosítsanak a vállalkozások számára.


A mikro-, kis- és középvállalatok besorolástól függően maximum 75 millió forint, a nagyvállalatok maximum 150 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek, ami azt jelenti, hogy a támogatás megfelelő teljesítés, és a projekt befejezése utáni 12 hónapot követően mért eredményességi célok elérése esetén válik ténylegesen vissza nem térítendővé. A felnőttképzők által megvalósított, támogatott képzéseken túl lehetőség van a képzés miatt kieső munkaidőt kompenzáló bértámogatás igénybevételére is, de február 15-től, a projekt új elemeként, már elszámolható a projekt-előkészítés, a projektmenedzsment és a szakmai megvalósítók költsége is.


A támogatási intenzitás a gazdasági társaság méret szerinti besorolásától függően 50-70% közötti, a rendelkezésre álló költségkeret pedig 15 milliárd Ft, amelyet az Európai Szociális Alap+, illetve Magyarország költségvetése finanszíroz.


A projekt második meghirdetési szakaszára 2022. február 15. napjától a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2022. augusztus 31. napjáig lehet pályázni.


További részletek a
www.munka.hu oldalon, a Munkaerő fejlesztési támogatás menüpont alatt találhatók, ahol rövid, digitális útmutató is elérhető a jelentkezők számára.

(Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal)