Napjainkban egyre több erdei fülesbaglyot láthatunk a városi parkokban, templomkertekben, köztereken – hívta fel a figyelmet Dr. Nemes Gábor főosztályvezető. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a védett madarak városi jelenlétét.

 

Októbertől kezdődően egyre több erdei fülesbagoly költözik be a városba, a téli napokra - az északról érkező egyedeknek köszönhetően - az állomány jelentősen felszaporodik. Napjainkban 10-20, de esetenként akár 100 egyed is együtt pihen egy-egy általuk kiválasztott fán. Ilyen pihenő-telelő helyeket városunkban is ismerünk, a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium udvarán és a közeli fákon alkalmanként nem ritka a 30-50 példány egyidejű jelenléte sem. Kisebb példányszámban láthatunk pihenő egyedeket a Polgármesteri Hivatal udvar felőli párkányzata alatt, vagy a Szapáry és Magyar utcák által közrezárt kisebb tereken is – tudtuk meg a kormányhivatal főosztályvezetőjétől.


Dr. Nemes Gábor elmondta: az erdei fülesbagoly neve ellenére kerüli a nagy, zárt erdőket. Szintén rácáfol nevére az is, hogy a különleges, jól látható tollfüle csak dísz, az igazi fülnyílásai a fej két oldalán találhatóak. Feltűnően nagy szemei narancsvörösek. Közepes nagyságú bagolyfaj, testhossza 25-37 cm, szárnyfesztávolsága 90-100 cm, testtömege 220-370 gr közötti. Magyarországon a faj védettséget élvez, természetvédelmi értéke egyedenként 50 000 Ft. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján csökkenő egyedszáma miatt szerepel. Ragadozó madár. Elsődleges táplálékai a rágcsálók, melyeket nyílt területeken ejt el. Rendszerint leshelyről csap le zsákmányára, de éjszaka hallása alapján is vadászik.

A mezőgazdászok egyik kiváló segítője, hiszen egy-egy erdei fülesbagoly átlagosan napi 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállatot fogyaszt el. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület számításait figyelembe véve a Magyarországon tartózkodó baglyok a téli hónapok alatt több mint négymillió mezőgazdasági kárt okozó rágcsálót pusztítanak el. Ennyi zsákmányállat össztömege körülbelül száz tonna.

Térségünk valódi „bagolynagyhatalom”! Az elmúlt évben megyénkben több mint ezer telelő példányt számláltak, a Nagykunság egyik városa, Túrkeve pedig ismét kiérdemelte Magyarország „bagolyfővárosa” címet, hiszen közel hatszáz erdei fülesbagoly pihent nappal a településen.

Az idei telelők pontos számát még nem tudjuk. Ennek megismeréséhez ezúttal is önkéntesek segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A következő szinkronszámlálás 2022. január 28-31. között lesz. Részletes információkat az MME honlapján olvashatunk.


(JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet)