Jó néhány érdekes történetet és különleges helyszínt ismerhettek meg azok, akik a Kulturális Örökség Napján a szolnoki Megyeháza megtekintését választották.

 

A kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának munkatársa által tartott épületbejáráson az is kiderült, hogy az 1878-ban rekordgyorsasággal elkészült középület a főispán és az alispán lakásaként is funkcionált. A napjainkban műemléki védelem alatt álló Megyeházát közel 200 építőmunkás 1,6 millió db téglából mindössze 10 hónap alatt építette fel. A program során az érdeklődők történelmi áttekintést is kaphattak a (vár)megye életéről.


(Kabinet)