Minden gazda legszebb muzsikája a kertekben, gyümölcsösökben zsongó méhek hangja, ám egyetlen rossz döntéssel nem csak az idilli kép rombolható le, de súlyos környezeti károk keletkezhetnek. Április 30. a méhek napja.

 

 

Tavasszal a virágzó fákat és növényeket rovarok ezrei lepik el. Megkezdődik beporzás, aminek köszönhetően a természet évente megújulhat, a fák hajtásai élettel telhetnek meg. Ennek a munkának a nagy részét a méhek végzik el. Így túl azon, hogy az általuk termelt méz a legtöbb magyar kamrában megtalálható, beporzó tevékenységük nélkül a természet egyensúlya sem tartható fent.

Ennek ellenére évről-évre tapasztalhatóak Magyarországon méhpusztulások. A sajnálatos esetek java része ráadásul visszavezethető valamilyen emberi hanyagságra, tévedésre. Egy-egy rosszul megválasztott, vagy rosszkor kijuttatott növényvédő szer is képes jelentős pusztulást előidézni a méhkolóniában.

A méhek napját minden évben április 30-án tartják, mégpedig azért, mert a „téli álmot” követően nagyjából ekkorra revitalizálódik az élet a kaptárakban. Az év méhészeti szezonja is tavasszal kezdődik, és egészen szeptemberig tart. Vagyis mostantól fokozottan kell vigyázni a méhekre. Mivel az emberiség számára nélkülözhetetlen a méhek munkája, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal bemutatja, mit lehet tenni az ember okozta méhpusztulások elkerülése érdekében.

A mérgezések okai

A mérgezések mögött általában a nem körültekintő permetezés áll. Gyakori hiba, hogy a permetezést végző a saját, már elvirágzott növényét kezeli, és nem gondol arra, hogy a szomszédos, vagy a szomszéd kertjében álló fák még virágoznak. Márpedig ezeket a virágzó fákat, sőt, az alattuk található egyéb haszon-, vagy gyomnövényeket a méhek és a többi beporzó rovar még tömegesen látogatja. A permetlé így ezekre a virágzó növényekre a közelségük miatt ugyanúgy rákerül, mint a megcélzott növényre. Ha a használt készítmény a méhekre veszélyes már is bekövetkezik a mérgezés.

Mit tehetünk a mérgezés elkerüléséért?

A méhek és egyéb hasznos rovarok védelme érdekében a növényvédő szeres kezeléseket végezzük mindig körültekintően. Feltétlen tanulmányozzuk és értelmezzük a használni szánt növényvédő szer csomagolásán lévő információkat.

Ha a kiszemelt készítmény méhekre veszélyes, ne használjuk virágzó növények környezetében. Amennyiben mégis szükségessé válik rovarölő szeres beavatkozás, használjunk méhkímélő technológiát, vagy válasszunk méhekre nem veszélyes rovarölő szereket. Ezekről a módszerekről felvilágosítás kérhető a gazdaboltokban, a növényvédelmi végzettségű termelésirányító szakemberektől, és a Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályától is.

Mit mond a jogszabály?

A jogszabály úgy fogalmaz, hogy méhek által látogatott virágzó növényeket a virágbimbó feslésétől a szirmok hullásáig tilos méhekre veszélyes készítményekkel kezelni. Ezt a gyakorló gazdák általában tudják. Azonban kiskertek, zártkertek, hobbikertek vegyes gyümölcsöseiben – ahol sokféle, de közel azonos időben virágzó gyümölcsfa és egyéb növény van együtt – gyakran bekövetkezik a méhek és egyéb hasznos beporzó szervezetek mérgezése. Permetezés előtt feltétlenül tájékozódjunk, vagy kérjünk segítséget.

Hobbiméhészeknek, díszkerttulajdonosok is oda kell figyelni

A méhek védelme szempontjából fontos az is, hogy a hobbiméhészek felelősen termeljenek. A méhészkedés vonzó szabadidős tevékenység, ráadásul sokan így szeretnék maguknak előállítani a fogyasztásra szánt mézet. Ugyanakkor a mézelő méhek tartása szakértelmet kíván, és sok időt és energiát emészthet fel. Előfordulhat, hogy egy hobbiméhésznek nem marad ideje a méhészkedésre, ezért felhagy a tevékenységgel. Nagyon fontos, hogy a kaptárakat ilyenkor sem szabad magukra hagyni, mert gondozás hiányában a méhek hamar megbetegedhetnek, és megfertőzhetik a környék egész méhállományát, jelentős méhpusztulást okozva.

Emellett az állategészségügyi előírások is vonatkoznak a méhtartásra, amelyet a saját felhasználásra termelőknek is be kell tartani (ezekről a hatósági állatorvosok tudnak felvilágosítást adni).

A díszkertek tulajdonosai is sokat tehetnek a méhek védelméért azzal, hogy a szúnyogok, vagy más vérszívó rovarok elleni kezeléskor tekintettel vannak a méhekre, és olyan szereket vásárolnak, amelyek nem veszélyes a méhállományra.

 

(JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet)