Kutyák a Magyar Honvédségnél címmel hirdetett rajzpályázatot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Védelmi Bizottság és a Szolnoki Honvéd Sportegyesület azzal a célja, hogy bemutassa, milyen fontos szerepet töltenek be a járőrkutyák a Magyar Honvédségnél. Arra kérték a diákokat, rajzolják le, ők hogyan képzelik el egy járőrkutya munkanapját, milyen feladatai lehetnek egy őrző-védő kutyának és vezetőjének a Magyar Honvédségnél. A pályázati kiírás szerint a kiképzés, de akár a jól megérdemelt pihenő vagy játék idő egy-egy pillanatát is meg lehetett örökíteni.

Összesen 228 alkotás érkezett a megye számos iskolájából. A rajzokat – korcsoportonként - szakmai zsűri bírálta el. A zsűri elnöke Verebes György, Munkácsy-díjas festőművész volt.

Az ünnepélyes díjátadón közel félszáz ajándékcsomagot adott át dr. Berkó Attila főispán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Védelmi Bizottság elnöke, dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztályának vezetője, és Dékány László tűzoltó alezredes, a Szolnoki Hivatásos Tűzoltóság parancsnoka.

A díjazott rajzokat a díszteremben felállított paravánokon lehetett megtekinteni. A beérkezett összes pályamunkát pedig egy kisebb kiállítás keretében a jövő év elején mutatják be a nagyközönség számára.