Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és dr. György István államtitkár köszöntötték a 2013-ban megalakított járási hivatalok vezetőit a Várkert Bazárban megrendezett ünnepségen. A területi közigazgatás 2010-ben elkezdett reformjának fontos lépcsője volt a járások újbóli létrehozása, amivel az állampolgárokhoz közel vitte a kormány az állami ügyintézést. A rendszer jól vizsgázott, hiszen az ügyfelek többsége elégedett a járási hivatalokban és a kormányablakokban nyújtott szolgáltatással, miközben a területi közigazgatás intézményei a járvány és a háború okozta válsághelyzetekben is kiemelkedően teljesítettek

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a tíz éve létrehozott területi közigazgatási rendszer kiállta az idők próbáját, hiszen az egyablakos ügyintézésnek köszönhetően szinte minden hatósági ügyet egy helyen lehet intézni. Mint mondta, a békeidők mellett a válsághelyzetekben is helytálltak a járások munkatársai: a Covid-járvány időszakában vagy éppen akkor, amikor az elmúlt évben menekültekről kellett gondoskodni.

– Minden rendes és rendkívüli helyzetben a közigazgatás nagyon nagy szerepet játszik, a területi közigazgatásban pedig a járási szint helyreállítása – a nyolcvanas évekbeli megszüntetése után – nagy lépés volt ahhoz, hogy az emberek számra kézzelfogható közelségben lévő, hatékony közigazgatási szolgáltatásokat tudjunk biztosítani – húzta alá Gulyás Gergely.

Dr. György István méltatta a hivatalvezetők munkáját, külön kiemelve azokat, akik a kezdetektől fogva a hivataluk élén állnak.

– Köszönjük nekik, hogy szakemberként és emberként is vezetik a kollégáikat, és a kollégáiknakazt az áldozatos feladatellátást, amivel valóban sikerül elérni, hogy az ügyfelek döntő többsége elégedett a járási hivatali, illetőleg a kormányablaki feladatellátással – hangsúlyozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

89-en a kezdetektől fogva, egy évtizede vezetik a járási, illetve kerületi hivatalokat, ők emlékoklevelet vehettek át az ünnepség keretében.

(Miniszterelnökség)