Hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védekezés: a 150 főnél nagyobb létszámú idősotthonokban a gondozottak és a dolgozók is megkapják vakcinát. Az oltási tervnek megfelelően az egészségügyi dolgozók mellett a szociális intézmények munkatársainak is beadják a védőoltást.

Az ország négy legnagyobb, 400 fő fölötti létszámú intézményében csütörtökön összesen több mint 1200 oltásra jelentkező személy kapta meg az oltást (762 fő gondozott, és 440 fő intézményi dolgozó). Szombaton és vasárnap azok az otthonok is sorra kerülnek, ahol több mint 150 idős él; ez országszerte összesen 61 intézményt érint, amelyekben 5215 bentlakó és 1874 dolgozó, összesen 7089 fő jelentkezett az oltásra. A vakcinák beadását orvosi vizsgálat előzi meg, amely megállapítja, hogy az érintett megkaphatja-e az oltást. A mobil oltócsapatok az intézményen belül fogják elvégezni a védőoltást a már bevezetett protokoll szerint.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az operatív törzs azért döntött az idősotthonok oltásának megkezdéséről, mert a járvány tavaszi hulláma során nyilvánvalóvá vált, hogy a nagylétszámú időotthonokban különösen nagy a kockázata a gócpontok kialakulásának, hiszen a zárt közösségben élő gondozottak mind életkoruknál mind egészségi állapotuknál fogva veszélyeztetett csoporthoz tartoznak.

(koronavirus.gov.hu)