A koronavírus-járvány után a gazdasági növekedés fenntartása érdekében minden eddiginél fontosabb a közös gondolkodás az önkormányzatokkal – jelentette ki a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára Egerben. Banai Péter Benő a költségvetési és adókonferencia megnyitóján elmondta, Magyarország ma az EU azon tíz tagállamának egyike, amelyek gazdasági teljesítménye meghaladta a koronavírus-járvány előtti szintet.

Az államtitkár kiemelte: a pandémia világgazdasági szinten olyan válságot eredményezett, amely nagyobb volt a 2008-2009-es visszaesésnél: e. Előbbi tavaly világviszonylatban 3,6, míg utóbbi 2009-ben 1,7 százalékos recessziót okozott. ¬¬¬– Át kellett írni a terveket úgy az önkormányzatok, mint a központi költségvetés vonatkozásában, közös védekezésre volt szükség egészségügyi és gazdasági szempontból egyaránt -– fogalmazott. Banai Péter Benő szerint a járvány utáni gazdasági növekedés fenntartásához továbbra is elengedhetetlen közösen gondolkodni az önkormányzatokkal, szükséges megosztani egymással a feladatokat, tapasztalatokat.

Kiemelt esemény a szakma számára a költségvetési, gazdálkodási és adókonferencia, amelyen 120 helyhatóság 350 munkatársa vesz részt – ismertette Tavaszi Zsolt, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese. A háromnapos egri esemény kiemelt témái között szerepel például a jövőre már országosan működő ASP rendszer, amely egységes felületen teszi elérhetővé az önkormányzatok számára a feladatiak ellátásához szükséges alkalmazásokat.

Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott felhívta a figyelmet, hogy a konferencia minden résztvevője ugyanazt a célt szolgálja: azért dolgoznak, hogy az önkormányzatoknak, a gazdálkodó szervezeteknek és minden magyar állampolgárnak könnyebbé, egyszerűbbé tegyék az ügyek intézését.

(Heves Megyei Kormányhivatal)