­A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal csaknem 150 munkatársa gyűjtötte megyeszerte a hétvégén a szemetet.

Az idén 10. alkalommal megszervezett TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk egyik legnagyobb önkéntes mozgalma, amelyhez oktatási intézmények, egyesületek és civilszervezetek, államigazgatási szervek és magánszemélyek egyaránt csatlakozhatnak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium akciójában közösen tisztíthatjuk meg környezetünket, szerte az országban „nagytakarítanak” az önkéntesek.

Az akció önkéntesei Debrecenben

Kollégáink a balmazújvárosi helyszínen

Akik Berettyóújfalu megtisztításáért dolgoztak

A május 2-8. között zajló rendezvényhez a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal idén először csatlakozott úgy, hogy szombat délelőtt három olyan zárt találkozási pontot hozott létre, ahol kormányhivatali dolgozók önkénteskedtek. Debrecenben a Gázvezeték utcai salakmotorpálya mögötti zöld terület, valamint az Egyletkert utca környéke, Balmazújvárosban a Nagyhát felé vezető közút környéke, és Berettyóújfaluban a Csalogány utca mögötti rész megtisztítását vállalták. A 3 helyszínen összesen a csaknem 150 önkéntes kormányhivatali munkatárs munkájának köszönhetően 140 – egyenként 220 literes – zsák, azaz több mint 30 m3-nyi szeméttől mentesült a három helyszín.

Az összegyűjtött hulladékok elszállításának költségeit, valamint a hulladék összegyűjtéséhez szükséges eszközöket (védőkesztyű, zsák, és kötöző) a szervező minisztérium biztosította.

A kormányhivatalok 2021. március 16. óta látnak el területi hulladékgazdálkodási hatósági feladatokat. A tavalyi évben csaknem 1.800, míg idén már napjainkig mintegy 1.000 ügy indult, melyek döntő többsége bejelentés volt: vagy a HulladékRadar applikáción érkezett vagy közvetlenül a hivatalhoz jelentették be. Ezek eredményeképpen megyénkben több mint 600 esetben a kötelezett eleget tett a hatósági döntésben foglaltaknak, 29 alkalommal összesen több mint 1.000.000 kg illegális hulladék elszállításáról a kormányhivatalnak azonban végrehajtás útján kellett intézkednie.

A HulladékRadar alkalmazás használatával bárki által bejelenthetők a környezetet elcsúfító, szennyező, illegálisan elhelyezett hulladéklerakatok - akár településen belül, akár külterületen. A HulladékRadar alkalmazás az App Store-ból vagy a Google Play Áruházból tölthető le Android vagy iOS operációs rendszerrel működő mobiltelefonra vagy tabletre.

A kollégáink munkáját ezúton is nagyon köszönjük, és mindenkit arra bíztatunk, hogy csatlakozzon az akcióhoz, tegyen a környezete tisztaságáért!

(HBMKH)