A parlagfű elleni védekezés fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, ellene közösen kell fellépnünk. Korábban Burgenland és Győr-Moson-Sopron megye fogott össze a gyomnövény ellen, most pedig Alsó-Ausztria és Stájerország, valamint Vas és Zala megye is becsatlakozott a Sustainable Ambrosia Management (SAM) nevű projektbe, amelynek nyitórendezvényét online tartották.

A parlagfű jelentős mértékben elterjedt Magyarországon és Kelet-Ausztriában is, amely súlyos egészségügyi károkat okoz. Ez a problémakör a hazai lakosság több mint 20%-át, Ausztriában 115.000 embert érint, de világviszonylatban a parlagfű egymaga több túlérzékenységen alapuló, allergiás megbetegedésért felelős, mint az összes többi allergén növény együttvéve.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, a Széchenyi István Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Kara, a Bécsi Agrártudományi Egyetem és a Burgenlandi Kormányhivatal az osztrák és magyar partnerintézményekkel közösen kidolgozott egy közös projektet, amelynek célja határon átnyúló együttműködés kialakítása a parlagfű ellen.


A SAM-projekt emberre és növényre is összpontosít: az orvosi szakértelem bevonásával, valamint az allergiában szenvedők védekezési lehetőségeikkel kapcsolatos tájékoztatásra kíván hangsúlyt fektetni.

A projekt nyitórendezvénye online keretek között zajlott, ahol Széles Sándor kormánymegbízott és mag. Astrid Eisenkopf, Burgenland tartományfőnök helyettese mondott köszöntő beszédet.

A projekt bemutatása interjúk formájában zajlott, amelyeken felszólalt többek között mag. Ljuba Maria Szinovatz, Burgenland tartomány 4. Vidékfejlesztési, Agrárügyi, Természet- és Klímavédelmi Osztály vezetője, Szemerits Attila, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztályának vezetője, a Burgenlandi Természetvédők Egyesületétől mag. Hermann Frühstück és Kristina Plenk, dr. Vér András PhD, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Kar tudományos munkatársa és mag. Dietmar Fuchs, a Qualifizierungsagentur Oststeiermark GmbH ügyvezetője.

Szemerits Attila, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztályának vezetője

A projekt keretén belül a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal vállalta egy mosonmagyaróvári pollencsapda telepítését, orvosi információs csomag (a legfontosabb orvosi felismerések és ajánlások összefoglalása, kérdőíves felmérések) összeállítását, háziorvosok, valamint a tisztiorvosi szolgálat bevonásával parlagfű allergiások kézikönyvének elkészítését, továbbá vállalta, hogy a közreműködik egy gazdálkodói útmutató kidolgozásában is amellett, hogy specifikus információs rendezvényeket, szakmai előadásokat szervez a lakosság, a mezőgazdasági termelők, az érdekképviseleti szervek és oktatási intézmények részére.


(GYMSMKH Kormánymegbízotti Kabinet)