A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal adott otthont a Magyarok Kenyere Program lisztadományozó ünnepségének november 11-én.

A Magyarok Kenyere Program lezáró, lisztadományozó ünnepségének idén a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal adott otthont. A Szent Erzsébet napján, november 11-én megrendezett ünnepség a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös szervezésében valósult meg. A jótékony programhoz idén 191 gazda csatlakozott, akik 23 tonna búzával járultak hozzá az akcióhoz.

A meghívott résztvevőket Széles Sándor kormánymegbízott köszöntötte, aki elmondta, a gazdák jó szívvel adják a búzát, az adományozók pedig nagy örömmel továbbítják a lisztet, és akik fogadják, nagyon jó helyre adják azt tovább. Megköszönte a gazdák nagylelkű adományait, az adományozottaknak pedig azt, hogy segítik a rászorulókat.



Széles Sándor kormánymegbízott

A jelenlévőket Dr. Bónáné Dr. Németh Katalin, Csorna város polgármestere, Németh Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, dr. Szabó Balázs, a Magyarok Kenyere Program projektvezetője és Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő is üdvözölte.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő

Idén tizenhárom megyei intézmény részesült a csornai malomban megőrölt lisztadományból, akik közül nyolcan a helyszínen vehették át az adomány egy jelképes részét. A búzafelajánlást és a jelképes adományokat Fazakas Zoltán Márton premontrei apát áldotta meg. Az esemény végén az adományozott szervezetek nevében Sárai Szabó Kelemen perjel szólt fel, aki köszönetét fejezte ki az adományokért.

Fazakas Zoltán Márton premontrei apát

(GYMSMKH Kormánymegbízotti Kabinet)