Szeptember 11-én már kilencedik alkalommal rendezték meg Budapesten a Közig Focikupát és Családi Napot. Az eseményen minden évben képviseltette magát a korábbiakban is a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, így idén is összeállt egy-egy főző- és focicsapatunk.

Amíg a főzőcsapatunk dr. Kálmán János vezetésével finom chilis babbal kápráztatta el a zsűrit, addig focistáink nagyon színvonalas és magas presztízzsel bíró, 54 résztvevős tornán szerepeltek. A lebonyolítás szerint 9 darab 6 csapatos csoportba osztották a jelentkezőket, ahonnan a csoportok győztesei és a 7 legjobb második helyezett jutott tovább a nyolcaddöntőkbe, a legjobb 16 csapat közé.

„Rábaközi tüzes bab” fokhagymás-tejfölös mascarpone krémmel és házi sörrel

Kormányhivatalunk a csoportból kiemelkedő teljesítménnyel, kapott gól nélkül veretlenül jutott a torna következő szakaszába és készülhettek a korábbi győztes Központi Statisztikai Hivatal elleni mérkőzésre. A verseny előtt célként a csapattagok szájából többször elhangzott a cél: „jussunk be a legjobb 16-ba és aztán meglátjuk…” Utólag elmondhatjuk, hogy a célt bőven megugrották a focisták, hiszen sorra vették az akadályokat az egyenes kieséses szakaszban. A nyolcaddöntőben a korábban említett KSH csapatát gyűrték le, majd a legjobb 8 csapat között a Somogy Megyei Kormányhivatal gárdája ellen bizonyultak jobbnak. Az elődöntőben, a legjobb 4 csapat között kormányhivatalként csak a mieink maradtak talpon, így elkönyvelhettük, hogy a IX. Közig Focikupa legjobb területi szerve a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal lett.

Az elődöntő során, majd a bronzmérkőzésen is döntetlent értek el a mieink a rendes játékidőben, így a szabályok értelmében büntetőrúgások döntöttek a győztesről. Ebben pedig mindkétszer alul maradtunk, így be kellett érnünk a negyedik hellyel. Bravúros teljesítmény volt a fiúktól, de elvitathatatlan a főzőcsapat, valamint a csapatot elkísérő szurkolók érdeme is, hiszen a chilis bab és a kitartó buzdítás adta nekik az egész napra tartó energiát.

Csapattagok: (felső sor, balról jobbra)Szeiber Anita, Kerék Katalin, dr. Ratatics Bálint, Edelmayer Balázs, dr. Pék Andor, dr. Kálmán János, dr. Bajcsai Brigitta, dr. Tavaszi Virág, Váradi-Tornyos Laura, dr. Váradi-Tornyos Bálint; (alsó sor) dr. Stetina Zsolt, Dobos László, Sallai Bence, Herendi Ákos, Schmelczer Lajos, dr. Torják Norbert

(GYMSMKH Kormánymegbízotti Kabinet)