Az elmúlt időszakban elfogadott jogszabályváltozásokról és az elektronikus anyakönyvvezetésről is tájékoztatást kaphattak a Csongrád-Csanád vármegyei anyakönyvvezetők a kormányhivatal Rákóczi téri épületében megtartott szakmai napon.

A vármegye szinte minden településéről érkeztek anyakönyvvezetők hétfőn Szegedre, ahol az összegyűlt 68 fő gyakorlati megközelítésű előadásokon keresztül ismerhette meg a feladatköreit érintő legfontosabb változásokat a Miniszterelnökség szakági kormánytisztviselői és az informatikai rendszerfejlesztésben résztvevő szakemberek közreműködésével.

„Szeretnék köszönetet mondani minden anyakönyvvezetőnek, mivel meggyőződésem, hogy munkájukkal egy lépéssel közelebb hozzák az állampolgárok számára a modern társadalmak alapjául szolgáló rendet, miközben az államnak is óriási szolgálatot tesznek. Nekünk, köz- és kormánytisztviselőknek, ugyanakkor arról sem szabad sosem megfeledkeznünk, hogy a kartoték-adatok mögött mindig hús-vér emberek állnak, így a közigazgatás csak akkor lehet sikeres, ha maga is képes emberarcúvá válni” – mondta el megnyitóbeszédében Dr. Róth Márton főispán.

Az előadás-sorozaton résztvevő anyakönyvvezetők az elektronikus anyakönyvi rendszer mindennapi használatáról, az elektronikus rendszer és a személyiadat-, illetve a lakcímnyilvántartás kapcsolatáról, továbbá a közelmúlt jogszabály-módosításairól és a folyamatban lévő informatikai fejlesztésekről is új ismereteket szerezhettek.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal)