A kormányhivatal megannyi szakterületére érkező, összesen 50 új munkatársunk tette le hivatali esküjét 2023. május 12-én.

Budapest Főváros Kormányhivatala május 12-én esküt tett 50 új munkatársa egyebek mellett nyugdíjbiztosítási, földhivatali, jogi, lakástámogatási és népegészségügyi szakterületen kezdi meg a munkáját.
– A kormányhivatal a felkészült, magas szakmai színvonalat képviselő munkatársaival tud a területi közigazgatás bástyája lenni, amely magabiztos működésével megnyugvást sugároz az ügyeiket intéző állampolgárok felé – mondta köszöntőjében Mészár Erika. A Fővárosi Kormányhivatal főigazgatója szerint ehhez a munkához négy fontos tényező kell, hogy párosuljon: B, mint büszkeség, F, mint felelősség, K, mint kihívás és H, mint hivatástudat.

(BFKH Sajtó)