Budapest Főváros Kormányhivatala eljárást indított a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-vel szemben, miután a Fogyasztóvédelmi Főosztályra közérdekű bejelentés érkezett. A BKK a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Deák Ferenc tér között közlekedő, 100E jelzésű járatát a koronavírus-járvány helyzet miatt nem üzemelteti, ennek ellenére a vonaljegyeket továbbra is értékesítette, megvásárolhatók voltak a jegyautomatákból és a mobiljegy alkalmazáson keresztül is.

Az eddigi információk alapján az utasok már 16 ezer jegyet vásároltak a nem létező járatra, amellyel a fővárosi fenntartású BKK 14 millió forintos kárt okozott a vásárlóknak.

A kormányhivatal adatszolgáltatásra kötelezte a BKK-t, amely során választ kell adnia többek között arra, hogy hol és milyen módon hívták fel a közlekedők figyelmét a járat szüneteltetésére, a járat megszüntetése óta hány jegyet értékesítettek összesen, illetve milyen intézkedéseket tesz a BKK arra nézve, hogy a megvásárolt vonaljegyek ellenértékei visszafizetésre kerüljenek a fogyasztók részére.

(Budapest Főváros Kormányhivatala)