A kormányhivatal Beliczey termében tartotta idei második féléves ülését a Békés Megyei Védelmi Bizottság. A grémium döntése értelmében idén a Békés Megyei Központi Kórház, dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok korábbi Békés megyei, jelenleg Csongrád-Csanád megyei rendőrfőkapitány, valamint Gulyás László nyugállományú alezredes részesült a Békés Megye Védelméért elismerésben.

A Békés Megyei Központi Kórház dolgozói kollektívája a koronavírus-járvány elleni védekezésben nyújtott teljesítményével, példaértékű helytállásával érdemelte ki az elismerést. Az emlékplakettet a kórház képviseletében dr. Becsei László főigazgató főorvos vette át Takács Árpádtól, a megyei védelmi bizottság elnökétől. Dr. Polyák Zsolt dandártábornok, korábbi Békés megyei rendőrfőkapitány a védelmi igazgatásban és a megye lakosságának közbiztonsága érdekében végzett áldozatkész szolgálata elismeréseként vehette át az emlékplakettet. A 45 esztendő katonai szolgálatot követően idén nyugállományba vonult Gulyás László alezredes, a bizottság korábbi titkár-helyettese jelenleg is szakértőként segíti a grémium munkáját.

Elhangzott: a Magyar Honvédség parancsnoka idén július 29-étől az 5. Bocskai István Lövészdandár Kikülönített Szervezeti Elemét (Hódmezővásárhely) jelölte ki a Békés Megyei Védelmi Bizottsággal együttműködő alakulatként. 2007-től,14 éven keresztül a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred (Szentes) működött együtt a védelmi bizottsággal. A bizottság elnöke köszönetet mondott a mintegy másfél évtizedes együttműködésért, valamint a védelmi igazgatásban végzett magas színvonalú munkáért a szentesi alakulatnak, illetve parancsnokának. Takács Árpád emléktárgyat és oklevelet adományozott a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, illetve Antal László ezredes, parancsnok részére is, amelyet távollétében Seres József alezredes, parancsnokhelyettes vett át.

A megyei védelmi bizottság mellett működő oltási munkacsoport tevékenységéről, illetve az elmúlt időszak védekezési feladatairól Takács Árpád tájékoztatta a résztvevőket. Hunya Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Megyei Igazgatóság üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője a téli üzemeltetésre felkészülésről, dr. Varga Ferenc Attila ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztály vezetője a megyei védelmi bizottsággal kapcsolatos honvédelmi aktualitásokról szólt. Hári Szilveszter László alezredes, az MH Katonai Igazgatási Központ Nyilvántartó Parancsnokság 5. Hadkiegészítő és Toborzó Központ (Szeged) parancsnoka a szervezeti átalakulásokról, illetve az önkéntes katonai szolgálatról tartott előadást. Kiss András tűzoltó dandártábornok, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója az esetleges rendkívüli téli időjárásra felkészüléssel kapcsolatos, illetve az aktuális katasztrófavédelmi feladatokról, tudnivalókról beszélt. Szabó János, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója az ár- és belvíz elleni idei védekezési munkálatokról adott számot.

(Békés Megyei Kormányhivatal)