A Baranya Megyei Kormányhivatal 2016 áprilisában pályázatot hirdetett az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás igénybevételére. A nyertes pályázókkal a hatósági szerződések megkötésére ünnepélyes keretek között került sor 2016. szeptember 5-én a Kormányhivatal dísztermében.

Az eseményen dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott köszöntötte a támogatott, újonnan induló vállalkozások képviselőit. Mint azt kiemelte, Baranya megyében minden új vállalkozásnak, minden új munkahelynek örülni kell. A Kormányhivatal számára az egyéni vállalkozók, a mikro-, kis- és középvállalkozások legalább olyan fontosak, mint a több száz foglalkoztatottal működő nagy cégek.

Éppen ezért az idei évben a Nemzeti Foglalkoztatási Alap megyei keretéből 40 millió forintot különítettek el arra, hogy a Baranyában egy hónapja vagy annál hosszabb ideje nyilvántartott álláskeresők, rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesülő személyek önfoglalkoztatását beruházási célú támogatással segítsék.

A rendelkezésre álló forrásból egyenként legfeljebb 2 millió forintos vissza nem térítendő tőkejuttatásban részesültek a sikeresen pályázók. Ezt az összeget tárgyieszköz-beszerzésre, ingatlanvásárlásra, felújításra, bővítésre, átala­kításra fordíthatják. Emellett az induláshoz – a tőkejuttatással együtt – legfeljebb hat havi, a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő, vissza nem térítendő bértámogatást is igényelhettek.
A támogatás igénybevételének feltétele volt, hogy a pályázó vállalja önmaga foglalkoztatását a hatósági szerződés megkötésétől számított 3 évig.

A pályázatok beadásának határidejéig, 2016. május végéig 25 pályázat érkezett a Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályára. A 18 érvényes pályázatból a rendelkezésre álló pénzügyi keret 15 pályázat finanszírozását tette lehetővé. A nyertes pályázók igen változatos tevékenységi körben kívánják megvalósítani vállalkozásukat. Támogatást kértek többek között vegyesbolt üzemeltetéséhez, gumiszerelő-műhely működtetéséhez, testedzési szolgáltatásokhoz, egyedi 3D-s nyomtató építéséhez, zöldség, gyümölcs feldolgozásához, kávé és kávégépek értékesítéséhez, épület- és bútorasztalos tevékenység ellátásához, tetováló szalon működtetéséhez, valamint búzafűlé és zöldségfasírt előállításához, kereskedelméhez.

Dr. Horváth Zoltán valamennyi résztvevőnek személyesen nyújtotta át a szerződést. Mint mondta, jelenleg is számos olyan vállalkozás működik a térségben, amely valamikor ennek a támogatási formának köszönhetően indulhatott el. – Bízunk abban, hogy a most nyertes pályázók nem csupán három évig, hanem annál sokkal tovább hozzá tudnak majd járulni a megye gazdaságának fejlődéséhez – tette hozzá.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)