Már közel 10 ezer, 25 év alatti baranyai álláskereső kapott támogatást a 2015-ben elindult GINOP-5.2.1-14-2015-00001 kódszámú „Ifjúsági Garancia” elnevezésű európai uniós program segítségével. Jelenleg a projekt áttervezése zajlik, ami az elkövetkezendő bő egy évben további ezer fiatal számára teszi elérhetővé a különböző támogatási lehetőségeket. A rendelkezésre álló forrás bővítéséről, illetve az eddig elért eredményekről tartottak sajtótájékoztatót a Baranya Megyei Kormányhivatalban.

A projekt célja, hogy a nem foglalkoztatott, de munkát kereső 25 év alatti fiatalok minél rövidebb időt töltsenek álláskereséssel és mielőbb megoldást találjanak munkaerőpiaci helyzetük javítására a számukra nyújtott személyre szabott foglalkoztatási támogatások, szolgáltatások, képzések segítségével. Baranya megyében 2021. október közepéig már közel 10 ezer fő kapcsolódott be az összesen több mint 10 milliárd forintból megvalósuló programba.

Mint azt dr. Horváth Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta, fontos, hogy ez a korosztály kiemelt segítséget kapjon a munkatapasztalat-szerzésben, hiszen mind az érintetteknek, mind a később őket foglalkoztató munkaadóknak az a jó, ha minél kevesebb időt töltenek tétlenül a fiatalok, ha minél rövidebb idő telik el a regisztrált álláskereséstől az első munkanapig. A kormánymegbízott hozzátette: a munkaerőpiacon kevésbé keresett végzettségűek, alacsony iskolázottságúak esetében különösen lényeges, hogy szakszerű segítséget kapjanak az álláskeresésben vagy abban, hogy új, a korábbi képzettségüknél piacképesebb tudást szerezzenek.

Mivel a projekt 2022-ben is folytatódik, további 1220 fiatal kap lehetőséget, hogy belépjen a munka világába és ott akár a munkaköréhez kapcsolódóan képezze is magát. Az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők 90 napos munkatapasztalat-szerzésének támogatása mellett azok a vállalkozások, amelyek 25 év alatti álláskeresővel bővítik a létszámukat, munkaerő-támogatást kaphatnak. Ez a fix, 6 hónapig járó támogatás nemcsak a teljes munkaidőben történő foglalkoztatáshoz igényelhető, hanem akár a részmunkaidőben, távmunkában vagy otthoni munkavégzés keretében dolgozó fiatalok után is. A részletekről a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain, valamint a www.munka.hu oldalon lehet tájékozódni.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)