A Covid-19 elleni védőoltással kapcsolatos feladatok végrehajtásáról adott tájékoztatás dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár a Baranya Megyei Oltási Munkacsoport tegnapi ülésén. Mint elmondta, az első két legveszélyeztetettebb csoport – az egészségügyi dolgozók, valamint az idősotthonokban, szociális intézményekben dolgozók és élők – oltása után, újabb nagy feladat következik: a legidősebb korcsoportban elkezdik a lakosság oltását is.

Az ülésen először dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott, a megyei oltási munkacsoport vezetője köszöntötte a résztvevőket. Beszámolt arról, hogyan zajlott eddig Baranya megyében a járvány elleni védekezés, milyen feladatokat végeztek a teszteléssel és az oltás szervezésével kapcsolatban, ismertette az eddigi baranyai eredményeket, tapasztalatokat is.

Ezt követően dr. György István a tájékoztatta a résztvevőket a Covid-19 elleni védőoltással kapcsolatos feladatokról. Mint elmondta: a tömeges oltás megkezdése előtt nagyon fontos a tapasztalatok megosztása, ezért is szeretné minden megyében – a helyi adottságok figyelembevételével – részletesen egyeztetni az oltási tervben meghatározott teendőket. Kiemelte, a folyamatok összehangolásáért és koordinációjáért a megyei munkacsoportok felelnek, amelyeknek természetesen szorosan együtt kell működniük a kórházakkal, a háziorvosokkal, illetve – amennyiben a tömeges oltásoknál bekapcsolódónak a folyamatokba – a járóbeteg-szakrendelőkkel is.

Az államtitkár arról is beszélt, mindenkinek arra kell törekednie, hogy az országba érkező oltóanyagot a lehető leggyorsabban felhasználják, és ezáltal minél többen legyenek védettek a vírussal szemben. – Ha elegendő oltóanyag áll rendelkezésre, semmi akadálya nem lehet a tömeges oltás megkezdésének – hangsúlyozta.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)