Második alkalommal, újabb 500 kormánytisztviselő munkatársunk vett részt a Budapest Főváros Védelmi Bizottsága és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett árvízvédelmikiképzésen.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és dr. György István államtitkár köszöntötték a 2013-ban megalakított járási hivatalok vezetőit a Várkert Bazárban megrendezett ünnepségen. A területi közigazgatás 2010-ben elkezdett reformjának fontos lépcsője volt a járások újbóli létrehozása, amivel az állampolgárokhoz közel vitte a kormány az állami ügyintézést. A rendszer jól vizsgázott, hiszen az ügyfelek többsége elégedett a járási hivatalokban és a kormányablakokban nyújtott szolgáltatással, miközben a területi közigazgatás intézményei a járvány és a háború okozta válsághelyzetekben is kiemelkedően teljesítettek
Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja.
Több mint száznegyvenmillió forintos beruházás eredményeképpen három munkaállomásos kormányablakká alakult a korábbi okmányiroda Battonyán. Így a kormányablakok száma Békés vármegyében 18-ra emelkedett. Az ország lakosságának 68 százaléka olyan településen él, ahol van kormányablak, s 12 kilométeren belül minden állampolgár eléri a kormányablakok nyújtotta korszerű közigazgatási szolgáltatásokat – hangsúlyozta a battonyai kormányablak ünnepélyes átadóján dr. György István államtitkár.
Rendkívül jelentős energiamegtakarítást értek el a kormányhivatalok és a járási hivatalok az elmúlt fűtési idényben - mondta szombati videóüzenetében a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
Tarnai Richárd főispán részt vett a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont átadásán a Dunakanyar szívében. A Váci Egyházmegye beruházását kétmilliárd forintos kormányzati támogatással valósították meg.