Évente közel ötvenmillió forintos megtakarítást eredményez a megyei kormányhivatal épületeinek energetikai korszerűsítése.
Egyebek mellett erről esett szó szerdán a megyei államigazgatási kollégium soros ülésén. A grémiumot elnöklő dr. Sifter Rózsa megyei kormánymegbízott elmondta, hogy az államigazgatási szerveket és a két megyei jogú város, illetve a megye önkormányzatát koordináló, 41 szavazati joggal rendelkező és 23 meghívott taggal bíró testület előtt ismertette az egymilliárd forint értékű energetikai korszerűsítést.

Jelenleg a megyében a kormányhivatal tíz épületének felújítása folyik, a munka befejeztével évente több mint 48 millió forintot lehet megtakarítani az energiaszámlákból.

Szavait követően Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének igazgatója ismertette a szociális gondoskodás megyei rendszerét. Mint elmondta, a három szociális és egy gyermekvédelmi intézményben 1390 szociális és 532 gyermekvédelmi ellátottról gondoskodik az 1097 dolgozójuk. Szólt arról is, hogy a Türr István Képző és Kutató Intézet, valamint a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal megszűnésével több feladat átkerült a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz.

(Zalai Hírlap, Zalaegerszegi Televízió, Fotó: Zala Megyei Kormányhivatal)