A Parkerdőben 2019. november 6-án, szerdán számos közéleti és intézményvezető is részt vett a városban zajló nagyszabású faültetési folyamat indításán.

Balaicz Zoltán polgármester a helyszínen elmondta, a városvezetés a klímavédelem és az ökováros program keretében hirdette meg a célt, miszerint 5 év alatt 5 ezer fa elültetése valósuljon meg a városban.

Egy zalaegerszegi vállalkozó felajánlásának eredményeként ezen felül 6100 facsemete elültetése is elindult közösségi akció keretében, amelyből 5500 fát a Parkerdőbe, 500-at az Alsóerdőre, és 100-at az egyes városrészekben kijelölt területekre telepítenek.

6100 a zalaegerszegi óvodások, iskolások és középiskolások száma, azt is mondhatjuk, hogy ezzel minden zalaegerszegi gyermek kap jelképesen egy olyan fát, ami a jövőt, Zalaegerszeg következő nemzedékeit is jelképezi – mondta az említett felajánlásban elhangzott számról a polgármester, s hozzátette, már számos intézmény, vállalkozás jelezte, hogy be akar kapcsolódni a faültetési mozgalomba.

Eredetileg öt évre ötezer fát terveztünk, de így lehetséges, hogy 2024-re a tízezres számot is el tudjuk érni – mondta Balaicz Zoltán, és köszönetet mondott a felajánlónak, s a faültetésben részt vevőknek, majd a város tíz évre szóló klímastratégiájáról szólt.

A tájékoztatón jelen volt, és az ültetésben részt vett Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára, aki a tárca által indított fásítási mintaprogramról tartott tájékoztatót. Ennek kettős célja van, egyrészt az erdősített területek növelése, valamint szemléletformálás, aminek érdekében a minisztériumi vezetők is részt vesznek az ültetésekben.

A Zala Megyei Kormányhivatal munkatársai is készséggel álltak a kezdeményezés mellé, mely környezetünk rendezetté, szebbé tételére, és egyben a jövő nemzedékek érdekeinek védelmére is irányul. Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott a hivatal 56 dolgozójával együtt önkéntes munkájával járult hozzá az akció sikerességéhez.

(Zalai Hírlap, Zala Megyei Kormányhivatal, Fotó: Zalai Hírlap)