Tömegeket csábított ki az AquaCitybe a kánikulai vasárnap, no meg a jótékonysági főzés. Délután öt óra körül már ötezernél többen keresték fel a csúszdaparkot, és még sokan álltak a sorban a bejáratnál.

A zalai megyeszékhelyen 2002-ben tartották meg az első főzőversennyel egybekötött jótékonysági napot az AquaCityben, idézte fel érdeklődésünkre Balaicz Zoltán polgármester. – Idén rekordot sikerült dönteni, mert hetven csapat nevezett, míg 2015-ben 49, azt azt követő évben 57, tavaly pedig 64 volt a számuk – emelte ki. – Ez azt mutatja, hogy egyre népszerűbb a rendezvény, egyre többen gondolják úgy, hogy az összefogásnak van eredménye.

Mint elmondta, a jótékonysági napon három bevétellel lehet számolni. A csúszdaparkot felkereső látogatóktól származó belépőjegyek teljes öszszege, a jótékonysági főzéssel a csapatok által összegyűjtött pénz, valamint a vállalkozások, cégek által felajánlott támogatások összege. Ez utóbbi a jótékonysági nap kezdetéig 2,3 millió forintot ért el, 37 cég támogatásából. Ebben az esztendőben a Zalaegerszeg környéki kerékpáros és turistaútvonalak fejlesztésére költik a bevételt a sportklubok és nyugdíjas szervezetek kérésére, javaslatára. A csácsi Horhosok útján például a Vari-kútnál rendezik a környezetet, hogy a vízfolyás miatt gyakran sáros terület mindig járható legyen. Újabb túraútvonal kialakítására is költenek. Ez pedig Bozsok és Botfa térségébe vezeti a kirándulókat. Itt a Hidegkút-forrás környezetét építenék ki hasonló módon, mint amilyen a Csácshoz tartozó Kisfaludi-hegy nyugati lábánál lévő Mária-kút. A tervek szerint az új útvonalat is több nehézségi fokozattal jelölik ki, hogy minél szélesebb kör vehesse igénybe.

A jótékonysági nap kínálatára kitérve a polgármester elmondta, hogy az önkormányzati főzőcsapatban nem vesz részt, amit konyhai felkészültségével indokolt, viszont bőséges kínálattal találkozhatott tegnap prósza- és chilisbab-kedvelőként. Utóbbi étellel várták talán a legtöbb helyen a vendégeket. Ezt kínálták a megyei kereskedelmi és iparkamaránál, ahol a TV2 Séfek séfe műsorából ismert Christian Zanchetta is közreműködött a főzésben. Az olasz szakács felesége, a kamaránál dolgozó Könyves Ildikó révén lett csapattag. A séf érdeklődésünkre elmondta, minden ragu titka a lassú tűzön párolás, azaz 3-4 órán át tart az ízek összeérlelése. Ez igaz a chilis babra is. A hagymát és a húst külön bográcsban párolja, hiszen az előbbihez 140, az utóbbihoz 180 Celsius fok szükséges. Bár a legnépszerűbbnek a chilis bab tűnt és évekig ez volt a fő fogás a Fidesz-KDNP csapatánál is, idén váltottak, árulta el Vigh László országgyűlési képviselő. – A jótékonysági napokon 40-50 kiló chilis babot adtunk el, de az idén rántott hús a menü, 300 darabot klopfoltunk ki és paníroztunk, köretként 16 kiló rizst és 15 kiló savanyút kínálunk – sorolta.

(Zalai Hírlap, Fotó: Zala Megyei Kormányhivatal)