Az otthon 72 gondozottja kezdhet új életet hamarosan. A Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény részeként működő intézményben élő pszichiátriai betegek számára – támogatások segítségével – Zalaapátiban és Egeraracsán építenek otthonokat. Ennek révén közelebb kerülhetnek a társadalomhoz, az eddigieknél önállóbbak lesznek, de segítséget továbbra is kapnak.

760 millió forint ráfordítással valósítja meg az intézményi férőhelyek kiváltását a megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.

A programok segítségével a Boróka otthon 72 gondozottja számára teremtenek otthont, s alakítanak ki szociális szolgáltató központot. 12 férőhelyes, 200 négyzetméteres lakóotthonokat építenek:

- Zalaapátiban - az önkormányzat által felajánlott telkeken – öt épületben 60 fő lel otthonra néhány hónap múlva, - míg Egeraracsán egy épületet alakítanak ki.

A szombati projektnyitó rendezvényen Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltség igazgatója elmondta: a megye kiemelkedő a szociális intézmények férőhelykiváltásában: több településen valósítanak meg ilyen projektet, 261 ember számára. Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár felhívta a figyelmet, hogy rengeteg helyen a fogyatékossággal élők intézményi ellátását még mindig a társadalomtól elzárt helyeken oldják meg.

– A mostani vállalkozást – amit kiváltás-projektnek hívunk – én sokkal jobban szeretném befogadásnak nevezni, mert ez az alapvető üzenete. Ha ez a befogadás sikerrel jár, nem csak fizikailag és téglával lehet építkezni, hanem el lehet jutni végre oda, hogy a fogyatékosságügy minden nehézségével, minden napi problémájával és küzdelmével együtt, előbb-utóbb a társadalom természetes része legyen- hangsúlyozta Fülöp Attila.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő és dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, valamint Vincze Tibor polgármester szólt a programról. Kovács Nikolett projektmenedzser ismertette azt is, hogy a Boróka otthon épületében kialakítanak egy szociális szolgáltató központot, mely étkeztetést, házi segítségnyújtást, nappali ellátást, támogató szolgálatot, fejlesztő foglalkozásokat biztosít az ellátottaknak. A projektnyitó rendezvényen műsort adtak a Boróka otthon lakói, végezetül Panyi Gábor lakó beszélt arról, hogy miért várják az új házba költözést. Kiemelte a szabadságot, az önállóságot, az egyéni élet színvonalasabbá tételét.

- A nyílt munkaerőpiaci megmérettetésben is részt vállalhatunk. Bebizonyíthatjuk, hogy igenis készek vagyunk az önmegvalósításra, fizetésünk beosztására, valamint arra, hogy társas kapcsolatainkat megfelelő mederbe tereljük.

(Zalai Hírlap, Zala Megyei Kormányhivatal, Fotó: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltség)