Nyolcadik alkalommal mutatták be a Top 100 kiadványt, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága, valamint a Zalai Hírlap együttműködésében összeállított, legnagyobb megyei vállalkozásokat felvonultató regisztert.

A kiadványt vállalkozások, hatóságok és közigazgatási, közéleti vezetők érdeklődése mellett ismertették 2019. november 27-én, a Hotel Arany Bárányban tartott gazdasági konferencián.

A Top 100 az adataik közléséhez hozzájáruló cégek közül hagyományosan az előző évi nettó árbevételük alapján az első százat, a foglalkoztatottak száma szerint pedig az első ötvenet jegyzi. Emellett a benne szereplő vállalkozások más fontos adatai, például a saját tőke, a beruházások, az exportbevétel is megtalálható a táblázatokban, s a kiadvány kistérségenként az első öt céget külön bontásban is megjeleníti. Az adóhatóság gazdasági elemzése és több vállalkozás vezetőjével készült interjú is képet ad a megye gazdasági helyzetéről.

A rendezvényen Kovács Dezső, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyvivő elnöke köszöntötte a konferencia résztvevőit. Bevezetőjében az átalakuló világról, azon belül a kibontakozó negyedik ipari forradalomról szólt, amely várhatóan gyökeresen megváltoztatja az ipari termelés alapjait. Felhívta a figyelmet arra is, hogy e változások jellemzője a rendkívüli sebesség. Szólt a megye gazdaságáról, amelyet erős vállalkozói kedv jellemez, és a méreteket tekintve a kkv-szektor jelenléte a domináns.

Dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere a megyeszékhely utóbbi öt évben végbement gazdasági fejlődéséről szólt, ami elsősorban az itt működő vállalkozásoknak köszönhető. Mint mondta, azok eredményes működésében a város a kormánnyal közösen a lehetőségek megteremtése által tud segíteni. Erre a szakképzésben megvalósult, valamint a TOP és a Modern városok programból finanszírozott jelentős beruházások közül sorolt példákat.

Dr. Kürti Sándor, az elektronikus adatmentés területén hírnevet szerzett KÜRT Zrt. elnöke szakterületéről, az adatmentés fontosságáról tartott előadást, amiben szólt az EU egységes adatvédelmi rendelete, a GDPR betartásának fontosságáról, valamint az adatvédelem elméleti és technológiai problémáiról.

Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kamara, mint a gazdaság önkormányzatának szilárd helyzetéről szólt, s a gazdaság szabályozásában erősödő befolyásáról. Azon belül a gazdaság fehérítésében, az adóbevételek növelésében elért kiugró hazai eredményeket méltatta.

Dr. Kaszás Anita, a NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóság igazgatója áttekintést adott az első száz zalai cég eredményeiről, valamint beszámolót tartott a megyében tapasztalható gazdasági folyamatokról.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos pohárköszöntője után fogadáson vettek részt a vendégek.

A Zala Megyei Kormányhivatal képviseletében Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott volt jelen a rendezvényen.

(Zalai Hírlap, Zala Megyei Kormányhivatal, fotó: Zalai Hírlap)